Figyelni kell arra, hogy a kihelyezett fenyők ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.
Az emberek többsége már 3-4 héttel karácsony előtt megkezdi az ajándékok beszerzését, csupán 1 százalék az, aki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást. A megkérdezettek nagy része előre eltervezi, hogy mire mennyit szeretne költeni, a legtöbben pedig legfeljebb 50 ezer forintot szánnak idén ajándékokra - derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából. A hitelintézet idén is megvizsgálta a lakosság ünnepi időszakra jellemző szokásait, az eredmények szerint a karácsonyi kiadásokat leginkább az aktuális fizetésből, általános tartalékból vagy kifejezetten erre a célra félretett pénzből fedezi a lakosság. Az ajándékok kapcsán pedig egyre fontosabb szerepet játszanak a fenntarthatósági szempontok is.
Az MBH Bank a karácsonyi időszakra vonatkozóan idén is reprezentatív kutatást végzett a 18-65 éves korosztály körében. A vizsgálatból kiderült, hogy átlagosan 7 személyt ajándékozunk meg karácsonykor, ami eggyel több mint 2023-ban. A legnépszerűbb választások idén az édességek, az alkoholos italok és a könyvek, de továbbra is kedvelt ajándékozási formának számítanak a kézzel készített tárgyak, valamint a gyermekek körében a társasjátékok.
A válaszadók az idei évben is átlagosan 7 napot szánnak az ajándékok beszerzésére, a válaszadók több mint fele (52%) pedig gondosan előre tervez és már a karácsony előtti 3-4 hétben megkezdi az ünnepi bevásárlást. A beszerzett ajándékok tekintetében egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság, a megkérdezettek 43 százaléka a csomagolással, 24 százalékuk a tudatos vásárlással járul hozzá a környezet védelméhez.
A kutatás arra is rávilágított, hogy a válaszadók kétharmada hazai webáruházban vásárol, ugyanakkor a tavalyi évhez képest megduplázódott azok aránya, akik külföldi webshopon keresztül vesznek ajándékot (36 %). A megkérdezett személyek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy igyekszik a lehető legtöbb árut online megrendelni és kifizetni. Mindezzel összefüggésben kevesebben mennek idén plázába, kisboltba, viszont többen választják a hipermarketeket. Az ajándékok beszerzésénél a válaszadók fele veszi figyelembe a Black Friday akciókat, ami szintén a megfontolt költésre enged következtetni.
Tudatos hozzáállás jellemzi a karácsonyi pénzügyeket is
A kutatásban megkérdezettek 46 százaléka legfeljebb 50 ezer forintot tervez költeni karácsonyi ajándékokra, tavaly a válaszadók közel felénél volt ez a tervezett limit. 100 ezer forint feletti összeget a válaszadók közel negyede (24%) fordít ajándékra, ez 3 százalékkal több, mint tavaly. Az egyéb kiadásokra ajándékok nélkül – főzés, utazás, karácsonyfa – a válaszadók 56 százaléka maximum 50 ezer forintot tervez költeni, 100 ezer forintnál többet csupán a megkérdezettek 17 százaléka költ.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ünnepi költségvetés tervezésekor ugyan számottevő azok aránya, akik félretett pénzből (20%) vagy az általános tartalékból (28%) fizetik az ajándékokat, azonban a legtöbben az aktuális fizetésükből finanszírozzák a tervezett vásárlást (58%). A megkérdezettek 8 százaléka az, aki valamilyen hitelből (hitelkártya, folyószámlahitel, banki kölcsön, gyorskölcsön) fedezi a kiadásait. A hitelkártyával rendelkezők harmada a hitelkeret nagy részét felhasználja, másik harmaduk pedig csak egy kisebb részével gazdálkodik.
A többség (60%) bankkártyával fog fizetni az ajándékokért. A megkérdezettek 53 százaléka szokott pénzt adományozni a karácsonyi időszakban, legnagyobb mértékben a szociális kérdéseket, az állatvédelmi és az egészségügyi ügyeket támogatják az emberek.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







