1 °C Budapest
Broken chocolate bar left position isolated on white table. Horizontal composition. Top view

Azért ez már sok: összemegy Magyarország slágerédessége, ezt kevés vásárló fogja tolerálni

2025. február 1. 18:31

Tovább folytatódott a zsugorinfláció a boltokban, januárban több táblás Milka csokoládéval, konzervvel, chipssel és sajttal kapcsolatban jelentette be gyártó vagy a forgalmazó a hatóságnak, hogy a korábban forgalmazotthoz képest kisebb kiszerelésben kapható.

A termékek listája már a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán érhető el, korábban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tette közzé - és a Portfolio szúrta ki.

A zsugorodó termékekről annak köszönhetően tudunk, hogy a kormány kötelezővé tette ennek a gyakorlatnak a bejelentését a hatóság felé. Ez minden olyan előrecsomagolt terméket érint, amelyet 2020. január 1., illetve 2023. július 1. között forgalmaztak és amellyel a vásárlók találkozhatnak az 1 milliárd forint árbevételt meghaladó üzletekben.

A kormány azt is kötelezővé tette, hogy a zsugorodásról a boltokban is tájékoztassák a vásárlókat. Ez alól csak egy kibúvó van, ha a kisebb kiszerelés mellett a korábbit is forgalmazza az üzlet legalább 6 hónapig. A hatóság az árakról nem közöl információt, így azt nem tudhatjuk, hogy egységnyi méretre vetítve mennyivel változott az egyes termékek ára.

Milka-csoki

Egyes Milka csokoládék már korábban is 90 grammos kiszerelésben voltak elérhető, de most a Mondelez Hungária Kft. újabb csokoládétermékénél is méretcsökkenést jelentett be. A korábbi 100 grammos kiszerelések helyett most már ezeknél a táblás csokiknál is 90 grammot tartalmaznak a csomagolások.

A változás érinti a következő termékeket:

  • Noisette
  • Mazsolás-Mogyorós
  • Egészmogyorós
  • Törtmogyorós
  • Alpesi tej
  • Cowspot
  • Fehércsokis

Aldi sajt

Az ALDI Magyarország által forgalmazott Milsani Tilsiter sajt esetében a csomagolás mérete 400 grammról 350 grammra csökkent. Ez 12,5 százalékos zsugorodást jelent.

Pipere

A Unilever Magyarország Kft. által gyártott TRESemmé Care & Protect hővédő spray esetében a korábbi 300 milliliteres kiszerelés 270 milliliteresre csökkent, ami 10 százalékos változást jelent.

A Procter and Gamble Hungary KKT borotvabetétei, a Venus Comfort Glide Coconut és a Venus Comfort Glide Sugarberry, korábban 4 darabos kiszerelésben voltak kaphatók, most azonban már csak 3 darabot tartalmaznak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Penny konzerv és chips

A PENNY-Market Kft. Sancho márkájú termékei közül a chili con carne konzerv és a tortilla chips (sós és sajtos ízesítésű) esetében jelentős méretcsökkenés történt. A chili con carne kiszerelése 800 grammról 400 grammra, a chipszeké pedig 300 grammról 150 grammra csökkent. Mindkét esetben a csökkenés mértéke 50 százalék, amit semmiképpen nem lehet rejtett zsugorításnak nevezni, itt vélhetően a vásárlói igényeknek való megfelelés volt a cél.

A PENNY a termékekkel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a korábbi (nagyobb) kiszereléseket 2023. július 1-jét követően kivezették és az új kiszerelések később lesznek elérhetők a boltokban februárban és márciusban.

Hogyan muzsikál Magyarországon a visszaváltási rendszer?

Az új visszaváltási rendszer bevezetése Magyarországon 2024 egyik legjelentősebb fenntarthatósági lépése volt, amely gyakorlatilag minden vásárlót érint. Az üveg-, műanyag- és fémdobozos italtermékekre kiterjesztett 50 forintos visszaváltási díj célja, hogy ösztönözze a lakosságot az italos csomagolások visszavitelére és az újrahasznosítás előmozdítására. Az automatizált visszaváltás bevezetésétől kezdve azonban megoszlanak a vélemények: sokak számára gördülékenyen működik, míg mások szerint még bőven van hová fejlődni, sőt sokan vannak azok is, akik egyenesen gyűlölik a rendszert.

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása éppen ezekre a kérdésekre kereste a választ: hogyan látják a rendszer működését a hétköznapi emberek? Mik a legnagyobb kihívások, és mely területeken tapasztalható előrelépés? A kérdőíves kutatás célja, hogy őszinte képet kapjunk a magyar lakosság tapasztalatairól és véleményeiről – függetlenül attól, hogy valaki aktívan használja az új rendszert, esetleg másra bízza a visszaváltási teendőket, vagy éppen elutasítja azt. Éppen ezért fontos, hogy a válaszadó ne akarjon megfeleni senkinek, csak őszintén mondja el a véleményét. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum oldalain fogunk beszámolni. Előre is köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásunkat.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?