Jó beszerzésre épített, következetes diszkontkoncepcióval fel lehet venni a versenyt az ismert diszkontláncokkal, sőt még akár a legolcsóbb kínai vagy orosz szereplőkkel szemben is.
Indul a 2025-ös csomagautomata-háború Magyarországon: rengeteg új gép árasztja el az országot
2025-ben országszerte ezer új helyszínen telepít csomagautomatákat az egyik népszerű csomagszolgáltató cég, miközben folytatja az integrációját, amely várhatóan szeptemberben zárul le. A vállalat elemzői szerint az e-kereskedelmi piac idén ismét növekedési pályára állhat.
A FoxPost és a Packeta integrációja várhatóan idén ősszel zárul le. Az első fontos mérföldkő márciusban lesz, amikor a a magyar webshopokból vásárlók számára egységes rendszerként elérhető válik csomagfogadásra a teljes FoxPost és Packeta hálózat. Júniustól a FoxPost futárjai már Packeta csomagokat is szállítanak, szeptemberben pedig a Z-Box automaták beolvadásával a FoxPost egységes rendszerben nyújtja tovább szolgáltatásait. A folyamat részeként Magyarországon a Packeta márkanév fokozatosan megszűnik, helyét a FoxPost márkajegyei veszik át.
Az integrációs folyamattal párhuzamosan jelentős hálózatbővítésbe kezd idén a FoxPost, melynek keretében országszerte több száz új csomagautomatát telepít. A fejlesztés részeként közel 40 ezer új rekesz létesül, a meglévő automaták kapacitása pedig további 36 ezer rekesszel bővül. A beruházás összesen 8000 új oszlop kiépítését jelenti, így a vállalat hálózatának összesített kapacitása 76 ezer rekesszel növekszik. A fejlesztések eredményeként az év végére a FoxPost csomagautomata-hálózata megközelíti a négyezer csomagpontot.
A FoxPost és a Packeta Hungary egyesülése miatt több száz helyszínen alakult ki szolgáltatási átfedés, ahol egymás mellett működnek csomagautomaták. Ezért az integráció egyik fő feladata a hálózat optimalizálása. Az érintett helyszíneken az átfedések megszüntetésre kerülnek, és a felszabaduló automatákat olyan területekre helyezik át, ahol eddig nem volt elérhető a szolgáltatás. Az új automaták telepítésével és az áttelepítésekkel együtt a hálózat 2025-ben összesen 1000 új helyszínnel bővül.
A szolgáltatási átfedések érintik a Packeta csomagpontok egy részét, ezért megszüntetésre kerülnek azok a kézi átvevőhelyek, amelyeket a felhasználók kevésbé vesznek igénybe. Az érintett területek többségében továbbra is elérhetők csomagautomaták, valamint a házhozszállítási szolgáltatás. Emellett a Packeta csomagautomatái a 2025-ös év második negyedévétől már alkalmasak lesznek Vinted csomagok feladására is, ezzel bővítve a felhasználók számára elérhető opciókat. A FoxPost automaták jelenleg is biztosítják ezt a lehetőséget, így a teljes hálózat hamarosan egységesen támogatja a Vinted csomagok feladását.
A Packeta előzetesen értesítette az érintett kereskedelmi partnereket, a lakosság pedig a foxpost.hu vagy a packeta.hu oldalon tájékozódhat a legközelebbi elérhető csomagátvételi lehetőségekről.
600 millió forintos önerős beruházás Fóton
A Packeta Group 600 millió forintos, önerős beruházással bővíti a FoxPost fóti raktárát, amelynek célja a kapacitások növelése és a logisztikai folyamatok hatékonyságának javítása. A fejlesztés részeként a vállalat tovább korszerűsíti működését, hogy gyorsabb és megbízhatóbb csomagkezelési megoldásokat biztosítson partnereinek és ügyfeleinek.
A FoxPost emellett folytatja járműparkjának fejlesztését, amelynek átlagéletkora jelenleg másfél év. A fenntarthatóság iránti elkötelezettségének részeként a vállalat már hat elektromos járművet üzemeltet, és további fejlesztéseket tervez a logisztikai hatékonyság növelése érdekében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A raktárbővítés és a járműpark fejlesztése mellett a vállalat 2025-ben futárszolgálatát is továbbfejleszti, hogy még rugalmasabb kiszolgálást biztosítson. A házhoz szállítás elsősorban azokon a területeken kap kiemelt szerepet, ahol a csomagautomata-hálózat lefedettsége még nem teljes.
Kedvező piaci trendek
A FoxPost előrejelzései szerint az e-kereskedelmi piac 2025-ben ismét növekedési pályára áll, amely a csomagszámok 10-15 százalékos bővülését eredményezheti. A vállalat mintegy 30 százalékos csomagszám növekedést tervez 2025-re.
A FoxPost célja, hogy folyamatos fejlesztésekkel és a Packeta Hungary integrációjának lezárásával tovább erősítse piaci pozícióját. A vállalat stratégiája az innovatív logisztikai megoldásokra és a hatékonyság növelésére épül, hogy gyorsabb, rugalmasabb és fenntarthatóbb csomagszállítási lehetőségeket biztosítson a magyar vásárlók és vállalkozások számára.
címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







