Mutatjuk 2026. 11. hetének legfontosabb, legérdekesebb, vagy éppen legelgondolkodtatóbb híreit, eseményeit Magyarországról és a nagyvilágból.
Miközben Magyarországon az infláció és az élelmiszerárak emelkedése továbbra is komoly kihívást jelent, addig Frankfurtban ugyanezek a termékek lényegesen drágábbak. A tej ára 673–792 forint között mozog, a paradicsom kilója 1 587 forint, míg fél tucat tojásért 1 189 forintot kell fizetni. Bár a kinti árak magasabbak, érdemes figyelembe venni, hogy Németországban a bérek is jóval nagyobbak.
Az elmúlt hónapokban Magyarországon jelentős inflációs nyomás alakult ki, különösen az élelmiszerárak terén. 2025 februárjában a fogyasztói árak átlagosan 5,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét, míg az élelmiszerek ára ennél is nagyobb mértékben, 7,1%-kal emelkedett. A kormány a helyzet kezelésére új árrésstopot vezetett be, amely az alapvető élelmiszerek árának csökkentését célozza.
Érdemes megvizsgálni, hogy ezen alapvető élelmiszerek árai hogyan alakulnak Frankfurtban, és hogyan viszonyulnak a hazai árakhoz. Az alábbi táblázatban összehasonlítjuk néhány alapvető termék árát Frankfurtban és Magyarországon.
| Termék | frankfurti ár euróban | frankfurti ár forintban | Magyar ár (Ft) |
| Tej | 1,69- 1,99 | 673 – 792 | 400 |
| Paradicsom | 3,99 | 1 587 | 800 |
| Zsemle | 0,69 | 274 | 50 |
| Tojás (6 db) | 2,99 | 1 189 | 600 |
A frankfurti árak forintra átszámítása a 398 Ft/€ árfolyam alapján történt.
Látható, hogy Frankfurtban az alapvető élelmiszerek árai magasabbak a hazai áraknál. Például egy liter tej ára Frankfurtban 673–792 forint között mozog, míg Magyarországon átlagosan 400 forintba kerül. Hasonló a helyzet a tojás és a paradicsom esetében is, ahol a frankfurti árak jelentősen meghaladják a hazaiakat. De azt is fontos hangsúlyozni,hogy kint bérek is jóval magasabbak (legfrissebb adatok szerint kb. 3 000 euró, ami közel 1,2 millió forint bruttó bért jelent havonta).
Megnéztünk néhány nem alapélelmiszert is, úgy mint a salátabox vagy a vajas crossiant. Például 1 darab bio vajas crossaint 792 forint (1,99 euró), míg a saláta box 1 987 forin (4,99 euró). Ez utóbbi egyébként nem tűnik olyan nagyon vészes árnak, mivel a kép alapján (lentebb) igen bőségesnek tűnik a kb. 2 000 forintos ebéd. Ezek a termékek szintén magasabb árkategóriába esnek, ami részben a bio minőségnek és a nagyobb mennyiségnek köszönhető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Azonban olyan termékek is akadnak, melyek nem térnek el nagyban a magyar áraktól. Ilyen például a Nutella, a Red Bull vagy a Club Mate. Ám az is hozzátartozik, hogy ezek a termékek itthon egy magasabb árkategóriába tartoznak és abszolút nem számítanak alapélelmiszernek.
Összességében elmondható, hogy bár Magyarországon az infláció és az élelmiszerárak emelkedése aggodalomra ad okot, a hazai árak még mindig alacsonyabbak a frankfurti áraknál. A kormány intézkedései, mint az árrésstop bevezetése, segíthetnek az árak kordában tartásában és a lakosság terheinek csökkentésében
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








Alsómiholjácon s Plodine nevű üzletben , akcióban 0,8 EUR volt a 2,8% os Uht tej , kb 320 forint
hoztam is 3 kartonnal belőle , 3 családnak .
Ők nem a magyar drága telet fogják megvenni
de a diesel is 1,44 EUR , volt , kb 580 Ft
Ehhez képest a Netto , Penny , Lidl , Aldi sokkal olcsóbban dolgozik.
És valóban ami akcióban van Németországban az nem csak olcsóbb , hanem jobb minőségű is , mint amit otthon kapni lehet .
Elképesztően félrevezető a cikk. Csak gratulálni tudok hozzá. Ki veszi a bátorságot, hogy a "bio" jelzésű termékeket hasonlítja össze a magyarországi árakkal (melyeknek a minősége egy kissé már megkopott a németországi minőséghez képest).
Tej 0,89-0,99 Eur
Paradicsom 1,79 Eur
Zsemle 0,10 - 0,15 Eur
Tojás 1,59 - 1,99 Eur
A Nutella a képen 450 gr 3,79 Eur, de 2 hete akcióban az 1000 gr 4,44 Eur.
A mosóport az öblítőt a tejet a vajat a sajtot a sört a coca-colát a whiskyt a kenyeret innen viszem az édesanyámnak magyar földre. És minden olcsóbb ITT Németországban.
Maradok Tisztelettel (és maradok hű a tényekhez!)
Modjuk vegyük azt a zsömle árat amit ide leírtak: 0,69 EUR. Hazugság lehet, már jelezte eghozzászóló, hogy van 0,20 EUR áron is.
Aztán nézzük meg mennyi volt 2010 ben az EUR/HUF árfolyam. 265-270 HUF/1 EUR. Ha a baromarc fideszesek nem inflálják el a HUF árfolyamunkat (Pl. érdemes megnézni a Zloty/EUR érfolyamot) akkor a 0,69 EUR az 186,3 HUF (270HUF/EUR) Ha pedig tényleg igaz a 0,20 EUR/zsemle ár, akkor az 54 HUF/zsemle.
Emlékeztető: kutya, sántaság, hazugság, ember......jó reggelt elvtársak az árrés stoppotokkal.