Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU egyoldalú döntéssel a felére akarja csökkenti a visszaváltott palackok után az automata rendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat. Az OKSZ az intézkedés azonnali visszavonását kezdeményezi, mert a visszaváltás a nagy kereskedelmi láncoknál eddig is veszteségesen és rosszul üzemelt, miközben ők erejükön felül álltak helyt, hogy a vásárlók mindebből a lehető legkevesebbet érzékeljék.
A MOHU 2025 július 31-én arról tájékoztatta partnereit, hogy 2025 szeptember 1-től új díjszabást alkalmaz, amely kevesebb, mint a felére csökkenti a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi egységeknek eddig járó palackonkénti díjat.
Az érintett kiskereskedelmi egységek – hiper- és szupermarketek, diszkontok – váltják vissza a visszahozott palackok kétharmadát. A Szövetség számításai szerint a jelenlegi kezelési díj sem fedezi a felmerülő költségeket, a díj csökkentése pedig további évi 6,5 milliárd forint bevétel kiesést okozna. Az érintett kiskereskedelmi láncoknál a kötelező visszaváltás eddig is veszteségesen üzemelt, az erről szóló szakértői vizsgálat szerint a díjat minimum 10 forintra kellene emelni ahhoz, hogy fedezze a kereskedelem jogszabályok által előírt feladatainak költségeit.
Tovább rontja a kiskereskedelem helyzetét, hogy a gépek sokszor elromlanak, és a beérkezett palackok elszállítása, valamint a működtetéshez szükséges eszközök ellátása is akadozik, mindez pedig rendszeres fennakadásokat, a vevőknek pedig kellemetlenséget okoz az áruházakban. A tulajdonos MOHU nem biztosítja a gyártó által szükségesnek tartott évi kétszeri nagytakarítását sem. Az eleve alultervezett kapacitású gépek a magyar forgalomban túlterheltek, így a takarítás elmaradása is gépleállásokhoz vezet. Emellett a MOHU nem tesz eleget a tájékoztatási és edukációs kötelezettségének sem, így az emberek gyakran rosszul használják a gépeket, ami ugyancsak meghibásodásokhoz vezet.
A visszaváltási rendszer sikere elsősorban a közreműködő kiskereskedőknek köszönhető, akik erejükön felül álltak helyt akkor is, amikor a MOHU nem biztosította teljeskörűen a működési feltételeket. Ehhez képest visszatetsző, hogy a MOHU kerüli a párbeszédet a kiskereskedelem szereplőivel, hiszen semmilyen előzetes szakmai egyeztetés nem történt a partnerekkel.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az OKSZ mindezekért kezdeményezi az egyoldalú díjmódosítás azonnali visszavonását, és az indokolt költségeket fedező árazás kialakítását - áll a Szövetség közleményében.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







