Hetente négyszer repülnek majd az Airbus A321neo gépek, a jegyár 11 900 forintról indul.
Megy ám a rongyrázás a Városligeti karácsonyi vásárban: bődületes mennyit kérnek egyetlen rétesért vagy perecért
Meglepően magas árakkal szembesülnek azok, akik kilátogatnak a Városliget melletti karácsonyi vásárba. Az árak itt is sokak szerint inkább külföldi turistákra, mintsem hazai látogatókra vannak szabva.
A Budapest Insider által a TikTokra feltöltött videó tanúsága szerint a Városliget melletti karácsonyi vásárban egy perec és egy rétes is 2000 forintba kerül, miközben 10 dekagramm bonbonért közel 5000 forintot kérnek el. A töltött káposzta ára 4900 forint, a hamburgerek pedig jellemzően 5000 forint körül mozognak.
Mint azt a videóban is megjegyzik, hasonló árszínvonal fogadja az érdeklődőket a Bazilika melletti karácsonyi vásárban és a Vörösmarty téren is, ahol azonban talán az emberek már megszokták, hogy az árakat a külföldi turisták pénztárcájához szabják.
Sokan azért is érzik túlzónak ezeket az összegeket, mert a Városliget környéke nem számít klasszikus belvárosi lokációnak. Ennek ellenére a vásárok árazása között érdemi különbség alig tapasztalható.
@budapest.insider ♬ Originalton - Budapest Insider
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







