A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Tovább nő a feszültség Grönland körül: Múte Bourup Egede szerint provokáció az amerikai látogatás
Provokációnak nevezte Múte Bourup Egede, Grönland leköszönő miniszterelnöke hétfőn, hogy hamarosan magas rangú amerikai küldöttség látogat a félig autonóm dán területre.
A küldöttséget, amely a hét végi washingtoni bejelentés szerint ellátogat egy amerikai katonai bázisra és megtekint egy kutyaszánversenyt, Usha Vance, J. D. Vance amerikai alelnök felesége vezeti, és tagja lesz a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz, továbbá Chris Wright energiaügyi miniszter is.
Múte Bourup Egede közölte, hogy ügyvezető kormánya nem fog találkozni a küldöttséggel.
"A közelmúltig bízhattunk az amerikaiakban, akik szövetségeseink és barátaink voltak, és akikkel szívesen dolgoztunk együtt" - mondta Egede a Sermitsiaq című helyi lapnak. "De ennek az időnek vége" - tette hozzá.
A grönlandi kormányt Egede jelenleg ügyvezetőként irányítja, miután a március 11-i általános választásokat a Dániától való fokozatos elszakadás megvalósításával kampányoló demokraták nyerték meg.
Jens-Frederik Nielsen, a demokraták vezetője politikai egységre szólított fel, és azt mondta: "ismét a grönlandi nép iránti tisztelet hiányát mutatja", hogy az amerikai delegáció látogatását a grönlandi koalíciós tárgyalások és a jövő héten esedékes önkormányzati választások idejére tervezik.
Waltz és Wright azt tervezi, hogy ellátogat a Pituffik űrbázisra, az Egyesült Államok grönlandi katonai támaszpontjára. A Fehér Ház közölte, hogy tájékoztatást fognak kapni az ottani amerikai szolgálat tagjaitól. Ezután csatlakoznak Usha Vance-hez, hogy meglátogassák a történelmi helyszíneket és részt vegyenek a nemzeti kutyaszánversenyen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Brian Hughes, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője elmondta, hogy az amerikai küldöttség "bízik abban, hogy ez a látogatás lehetőséget nyújt a partnerségek kiépítésére, amely tiszteletben tartja Grönland önrendelkezését és előmozdítja a gazdasági együttműködést". Kifejtette: A látogatás célja, hogy megismerjék Grönlandot, annak kultúráját, történelmét és népét, valamint részt vegyenek egy kutyaszánversenyen, amelyet az Egyesült Államok támogat.
Donald Trump amerikai elnök január 20-i hivatalba lépése óta többször jelezte, hogy szeretné, ha Grönland az Egyesült Államokhoz csatlakozna, és a törekvést amerikai nemzetbiztonsági érdekekkel magyarázta. Grönland az Európából Észak-Amerikába vezető legrövidebb útvonal mentén fekszik, és létfontosságúnak tartják az amerikai ballisztikus rakétafigyelő rendszer számára.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök az amerikai küldöttség látogatásról szóló hírekre - szintén a Sermitsiaqnak - reagálva ismét kijelentette, hogy Dánia együtt kíván működni az Egyesült Államokkal, de ennek az együttműködésnek "a szuverenitás alapvető szabályain" kell alapulnia. Hozzátette, hogy az Egyesült Államokkal Grönlandról folytatandó párbeszéd a dán és a leendő grönlandi kormánnyal is szoros együttműködésben fog zajlani. Úgy fogalmazott, hogy a Vance vezette küldöttség látogatását "nem kezelhetik függetlenül a korábban tett nyilvános amerikai közlésektől".
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







