Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Több tucat tiltakozót állítottak elő szombaton: pálcákkal, flakonokkal, kövekkel támadtak a rendőrökre Belgrádban
Több tucat tiltakozót állított elő a szerb rendőrség Belgrádban az éjszaka folyamán miután a szombati, kormányellenes tiltakozás összetűzésekhez vezetett, amelyek során hat rendőr és két civil sérült meg. Szombaton több tízezren tüntettek a szerb fővárosban Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve. Rendőrségi beszámolók szerint 36 ezren, más források szerint 140 ezren vettek részt a belgrádi tüntetésen.
A rendőrség nagy számban vonult fel a kormányzati épületek, a parlament, illetve az ellentüntetés helyszíne környékén. A hallgatói tiltakozás és a kormánypárti ellentüntetés helyszíne között több száz méter volt, az este folyamán azonban a kormány ellen tüntetők elindultak a parlament épülete és az elnöki palota között kialakított sátortábor felé, és összetűzésbe kerültek a helyszíneket biztosító rendőrökkel. A tiltakozók pálcákkal, flakonokkal, kövekkel támadtak a rendőrökre, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatása érdekében.
Aleksandar Vucic többször is visszautasította az előrehozott választás ötletét. Az államfő szombaton azt állította, hogy "külföldi hatalmak" állnak a tömegtüntetések hátterében.
Visszafogottságot kért a tüntetést biztosító rendőrségtől, de arra is figyelmeztetett, hogy nem tűrik meg az erőszakot. Dragan Vasiljevic országos rendőrfőkapitány közölte, hogy a belügyminisztérium munkatársai szakszerűen jártak el a közrend fenntartása közben, és csak minimális erőszakot alkalmaztak a rájuk támadókkal szemben.
A szerbiai egyetemisták tavaly novemberben kezdtek tiltakozásba, azt követően, hogy leszakadt az újvidéki pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. Sokan az elharapózó kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért, emiatt tömegtüntetések sorozata vette kezdetét. A hallgatók a héten közölték, amennyiben nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközével élni fognak annak érdekében, hogy megóvják "a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat". Szerbiában a tervek szerint 2027-ben tartanak parlamenti és elnökválasztást.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







