Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
Hatalmas, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Oroszország távol-keleti részét, ami szökőár-riasztásokat váltott ki a Csendes-óceán térségében, több országban evakuálásra késztetve a hatóságokat - jelentette a BBC.
A földrengés helyi idő szerint szerdán 11:25-kor (kedden 23:00 GMT) csapott le Oroszország Kamcsatka-félszigeténél. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint ez a valaha feljegyzett tíz legerősebb földrengés egyike, bár súlyos károkról vagy sérülésekről egyelőre nem érkezett jelentés.
A Csendes-óceán térségében több ezer embert evakuáltak magasabban fekvő területekre, de számos régióban már enyhítették a szökőár-figyelmeztetéseket. Az Egyesült Államok nyugati partvidékén továbbra is érkeznek a hullámok, észak-kaliforniai Crescent Cityben 1,09 méteres, San Franciscóban 0,7 méteres hullámokat mértek.
Hawaii-on, ahol szintén ezreket evakuáltak, Oahu szigetén 1,2 méteres, Mauin pedig 1,7 méteres hullámok csaptak fel. Josh Green kormányzó kezdetben súlyos figyelmeztetést adott ki, később azonban jelezte, hogy "eddig nem tapasztaltak jelentős hullámokat". A szökőár-riasztást azóta figyelmeztetési szintre csökkentették.
Oroszországban, a földrengés epicentrumánál, akár 5 méteres hullámok is elérték a partokat, többek között Szevero-Kurilszk kikötővárosát. Jelentős sérülésekről vagy károkról nem számoltak be, és a Kamcsatkára vonatkozó szökőár-figyelmeztetést már feloldották. A Szahalin régióban rendkívüli állapotot hirdettek az északi Kuril-szigeteken, ahol a földrengés megrongálta az elektromos hálózatot.
Japánban szökőár-szirénák riasztották fel az embereket, a Csendes-óceáni parton több mint egy méteres hullámok csaptak fel, különösen Ivate prefektúrában, ahol közel kétmillió embert szólítottak fel evakuálásra. A hatóságok azóta több területen enyhítették a riasztást. A fukusimai atomerőműből mind a 4000 dolgozót evakuálták, de az üzemeltetők szerint nem észleltek rendellenességeket.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kanadában, Brit Columbiában szökőár-figyelmeztetést adtak ki a legtöbb partmenti területre. Francia Polinéziában a Marquesas-szigeteken 4 méteres hullámokat jósoltak. Szökőár-riasztások maradtak érvényben Pápua Új-Guineában, a Salamon-szigeteken és Vanuatuban is.
Kína feloldotta a Csöcsiang tartományra és Sanghajra vonatkozó riasztást, a Fülöp-szigetek szintén törölte figyelmeztetéseit. Tajvan figyelmeztetése továbbra is érvényben van. Kisebb, 1-3 méteres hullámtevékenység várható Chile, Costa Rica, Ecuador, Ausztrália, Kolumbia, Mexikó, Új-Zéland és Tonga egyes partjainál.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







