A leállított gundremmingeni atomerőmű (németül: Kernkraftwerk Gundremmingen, röviden: KRB), amely a bajorországi Gundremmingen közelében, a Duna folyó mellett, a Günzburgi járásban található. Ez volt Németország korábbi legerősebb at

Mire készülnek az oroszok? Új atomerőművet épít a Roszatom

MTI
2025. augusztus 8. 21:27

Oroszország megkezdte pénteken az első atomerőmű építését a világ elsőszámú urántermelőjének számító Kazahsztánban, a kazah atomenergia-ügynökség és a Roszatom orosz állami atomenergetikai társaság pénteken kiadott közös közleménye szerint az első fázisban a létesítmény pontos helyét választják ki.

Az ünnepélyes keretek között rendezett megnyitóra a Közép-Ázsia második legnagyobb tava, a Balkas-tó környékén lévő, dél-kazahsztáni Ulken településnél került sor és a tájékoztatás szerint a munkálatok talajminták vételezésével indulnak.

Asztana tavaly ősszel - a kérdésben rendezett népszavazást követően - hagyta jóvá az ország első atomerőművének építését, a Roszatom részvételét pedig idén júniusban jelentette be. A tervek szerint az országban két további atomerőmű is épül, mégpedig a kínai atomenergetikai ügynökség bevonásával, a vállalkozásokról pedig a a kazah hatóságok az év végig szolgálnak bővebb tájékoztatással.

Jóllehet az egykori szovjet tagköztársaság adja a világ urántermelésének 43 százalékát és az Európai Unió harmadik legnagyobb uránérc-beszállítója, belföldi fogyasztáshoz túlságosan kevés villamos-energia áll a rendelkezésére.

Az atomerőművek építéséért Dél-Korea és Franciaország is versenyben volt. Az atomenergia még mindig érzékeny téma Kazahsztánban, ahol a Szovjetunió idején mintegy 450 kísérleti atomrobbantást hajtottak végre 1949 és 1989 között, másfélmillió embert téve ki radioaktív sugárzásnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Jürgen Habermas

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?