A Fehér Ház szerint Donald Trump elnök továbbra is a diplomáciát részesíti előnyben az Iránnal folytatott tárgyalásokon, de más megoldási ötletei is vannak.
Fontos megállapodás született: Donald Trump jobbkeze ütötte nyélbe, sok európai vezető örülhet
Marco Rubio amerikai külügyminiszter európai partnereivel tárgyalt az ukrajnai háború diplomáciai rendezéséről és az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról, Donald Trump elnök megbízásából.
Az amerikai külügyminisztérium hétfői közleménye szerint Rubio telefonon egyeztetett több európai kollégájával, köztük a brit, ukrán és finn külügyminiszterekkel, valamint az EU külügyi főképviselőjével. A megbeszélésen német, francia, olasz és lengyel diplomaták is részt vettek.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X-en köszönetet mondott Rubiónak és Trumpnak a "béketeremtő vezetésért". Kiemelte, hogy Ukrajna álláspontja szerint a biztonsági garanciáknak konkrétnak, jogilag kötelező érvényűnek és hatékonynak kell lenniük, több dimenziót érintve, beleértve a katonai, diplomáciai és jogi szinteket is.
Az ukrán külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a résztvevők egyetértettek abban, hogy az ukrán hadsereg megerősítése a legfőbb prioritás, mivel ez jelenti a biztonsági garanciák alapvető szintjét.
Trump elnök, miután külön-külön találkozott Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökökkel, valamint európai vezetőkkel, Rubiót bízta meg a biztonsági garanciákról szóló tárgyalások vezetésével.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint a felek megállapodtak, hogy folytatják az együttműködést a diplomáciai erőfeszítésekben egy tartós, tárgyalásos megoldás érdekében.
Trump elnök az Ovális Irodában tett nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok "támogatni fogja" Ukrajna biztonságát, de nem fog további pénzt költeni, hanem a NATO-nak történő fegyvereladásokra fog összpontosítani.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







