Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Ilyen könnyen lett milliomos két magyar fiatal: rájuk is szálltak, kemény megtorlás lett a vége
A zalai rendőrök őrizetbe vettek két 18 éves fiatalt, akik több millió forint értékben árultak kábítószert – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A nyár elején indított DELTA Program keretében a zalaegerszegi nyomozók a napokban hajnalban csaptak le a fiatalokra. A rendőrség szerint a két kamasz több mint egy éve marihuánát és amfetamint értékesített, amelyet saját otthonukban tároltak és onnan adtak tovább az ismeretségi körükben.
A házkutatás során 63 gramm droggyanús zöld növényi törmeléket találtak, amit lefoglaltak. A rendőrök a két fiatalt előállították, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
A nyomozók a vevőkört is azonosították, ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
A hatóság számításai szerint a két kamasz eddig mintegy 600 adag kábítószert adott el, összesen közel hárommillió forint értékben. A mostani akcióval további 60 adag terjesztését akadályozták meg.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







