Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban, a rendőrség szerint gyilkosság áldozatává váltak.
A halálhírt először Karen Bass, Los Angeles polgármestere jelentette be a közösségi médiaoldalán megjelent bejegyzésben. A rendőrség elsőre hivatalosan csak annyit erősített meg, hogy a házaspár Brentwood-ban fekvő otthonában két holttestet találtak. A nyomozók azt állapították meg, hogy a rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt. A hatóság gyanúsítottról nem számolt be.
Rob Reiner halálhíre nyomán otthonánál megjelent többek mellett Billy Crystal színész, aki a Reiner által 1989-ben rendezett Harry és Sally című romantikus vígjáték férfi főszereplője volt. Részvétét fejezte ki több más ismert filmes személyiség, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó közleményében Rob Reiner "emberiességhez való rendkívüli hozzájárulását" hangoztatta, míg Karen Bass, Los Angeles polgármestere megdöbbenésének adott hangot, szolidaritását fejezte ki a szeptemberben gyilkosság áldozatává vált a Charlie Kirk által alapított Turning Point USA szóvivője, Andrew Kolvet is.
Rob Reiner színészként első ismert szerepét az All in the Family című 1971 és 1979 között sugárzott vígjátéksorozatban alakította 8 éven, és 9 évadon át. Ismert rendezései közé tartozik A herceg menyasszonya, és A becsületbeli ügy című film.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







