A Fehér Ház szerint Donald Trump elnök továbbra is a diplomáciát részesíti előnyben az Iránnal folytatott tárgyalásokon, de más megoldási ötletei is vannak.
Németország új nemzeti drónvédelmi központot nyitott a növekvő ellenséges drónészlelések miatt, amelyek mögött a német vezetés szerint gyakran Oroszország áll - tudósított az euractiv.
Szerdán megnyílt Berlinben az új Közös Drónvédelmi Központ, amely a szövetségi és tartományi kormányok közötti jobb koordinációt teszi lehetővé a gyanús drónészlelések kezelésében.
Alexander Dobrindt belügyminiszter a megnyitón hangsúlyozta, hogy bár Németország nincs háborúban, "szinte minden nap hibrid háborús taktikák célpontjai vagyunk", és az elmúlt hónapokban megnövekedett a drónészlelések száma. "Feltételezzük, hogy ezeket a drónokat sok esetben ellenséges hatalmak irányítják" – tette hozzá.
Az új központ összefogja Németország szövetségi és 16 tartományi rendőri erőit, hogy létrehozzanak "egy olyan adatbázist, amely lehetővé teszi számunkra előrejelző modellek kidolgozását az agresszorok, köztük külföldi hatalmak stratégiáinak meghatározására".
Németország a hónap elején egy új, drónvédelemre összpontosító rendőri egységet is létrehozott, amely várhatóan több mint 130 tisztet fog foglalkoztatni. A német törvényhozók idén szélesebb körű felhatalmazást adtak a rendőrségnek a drónok lelövésére, ha szükséges.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Friedrich Merz kancellár a parlamentben tartott szerdai beszédében is kitért a drónok jelentette fenyegetésre, ezeket Moszkva kampánya részének nevezve, amelynek célja, hogy "befolyási területét jóval saját határain túl, Európába terjessze ki". "Oroszország minden nap hibrid támadásokkal, drón-átrepülésekkel, gyilkosságokkal, szabotázzsal, kémkedéssel, kibertámadásokkal és célzott dezinformációval lép fel" – mondta Merz.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







