A Fehér Ház szerint Donald Trump elnök továbbra is a diplomáciát részesíti előnyben az Iránnal folytatott tárgyalásokon, de más megoldási ötletei is vannak.
Ukrajna a kötvénytulajdonosok 99 százalékának támogatásával 2,6 milliárd dollárnyi, gazdasági növekedéshez kötött állampapírt cserélt le 3,5 milliárd dollár értékű hagyományos kötvényre. A döntéssel az ország egy később jelentkező, nehezen tervezhető pénzügyi kockázattól szabadult meg, amely egy békekötést követő gazdasági fellendülés idején jelentős terhet rótt volna a költségvetésre.
A megállapodást csütörtök este jelentették be. Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter a Bloombergnek nyilatkozva közölte, hogy a csere több milliárd dollárnyi jövőbeli megtakarítást jelent Ukrajna számára.
Ezek az állampapírok azért maradtak ki a tavaly végrehajtott, mintegy 20 milliárd dolláros adósságátalakításból, mert összetett szerkezetük miatt nehéz volt róluk megállapodni, miközben komoly hozamlehetőséget kínáltak a befektetőknek a háború utáni újjáépítés időszakában.
A kötvények 2025 és 2041 között a gazdasági növekedés alakulásától függően összesen 6 és 20 milliárd dollár közötti többletkifizetést biztosítottak volna. A kifizetések akkor indultak volna el, ha a GDP növekedése meghaladja a 3 százalékot, amire egy tartós béke után reális esély mutatkozott.
A pénzügyminiszter szerint Ukrajna ezzel egy olyan pénzügyi eszköztől vált meg, amely hosszú távon veszélyeztethette volna az újjáépítés finanszírozhatóságát.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







