A Pénzcentrum.hu által korábban felvetettek nyomán módosította az Országgyűlés az alacsony keresetűek esetében elvárt béremelés teljesítéséhez kötődő adókedvezményre vonatkozó szabályokat. Mint azt január közepén megírtuk, a még pár napig hatályos rendelkezések szerint a táppénzen, fizetés nélküli szabadságon lévő, valamint az adott hónap közepén távozó dolgozók után nem vehetik igénybe a munkáltatók a béremeléshez járó kompenzációt. A törvénymódosítás nyomán viszont részkedvezményt lehet majd érvényesíteni.
A jelenleg még hatályos szabályok szerint csak azon dolgozók esetében érvényesíthetnek kedvezményt a munkáltatók a szociális hozzájárulási adóból (szha), akik után a hónap egészében meg kell fizetniük az adót. A törvény szerint ugyanis az adókedvezmény összegét a kifizető havonta az adott hónap egészében fennálló adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyonként külön-külön állapítja meg.
Az Országgyűlés március 26-án fogadta el az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely jelenleg a köztársasági elnök aláírására vár (mint ismert, Schmitt Pál távozása után Kövér László, az Országgyűlés elnöke látja el az államfői feladatokat). Ebben egyebek között változnak a munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezményre vonatkozó szabályok is.
A parlament által megszavazott törvénymódosítás nyomán lehetővé válik, hogy azon munkavállalók béremelése után is igénybe vehessék a munkáltatók az adókedvezményt, akiknek az adott hónapban akár egyetlen napnyi biztosításból kieső jövedelmük van. Őket ugyanis mostanáig kizárta a törvény. Ilyen eset, ha a dolgozó táppénzre megy, vagy a hónapközepétől terhességi gyermekágyi segélyt, gyedet, gyest kap, vagy fizetés nélküli szabadságot vesz ki. Csak az éves szinten legfeljebb 15 napos betegszabadság idejére járt az adókedvezmény, lévén, hogy erre az időszakra a munkáltatónak meg kell fizetnie a 27 százalékos szha-t - magyarázta korábbi cikkünkben Angyal József okleveles adószakértő.
A törvénymódosítás szerint, ha a munkavállaló adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonya nem áll fenn az adott hónap egészében, meg kell határozni azt az összeget, amely a munkavállalót teljes havi munkaviszony esetén megilletné (a továbbiakban: teljes havi jövedelem). Az igénybe vehető részkedvezményt úgy kell meghatározni, hogy az így megállapított teljes havi jövedelemre ki kell számítani a kedvezményt, majd a kapott összeget meg kell szorozni az adott hónapban a kifizetőtől kapott, illetve a teljes havi jövedelem hányadosával.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







