Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata Budapesten, a járművek a tervezettnél korábban, már december elejétől forgalomba is állhatnak.
Magyarországon az autókat még mindig egyfajta státuszszimbólumként kezelik, így nem csoda, hogy sokan valamelyik prémium gyártó kocsiját szeretnék megvásárolni, akár használtan is. Arra viszont nem biztos, hogy gondolnak, hogy egy drágább autónak a fenntartása is többe kerülhet. Mutatjuk, melyik autómárkára kell a legtöbbet költeni.
Az egyik legnagyobb vagyontárgyunk az autónk, így nem mindegy, hogy mennyit költünk a karbantartására, egy jól szervizelt kocsi ugyanis hosszú ideig lehet a család segítsége. Az új autók árait ismerjük, és a használt kocsikról is vannak adataink, a fenntartási költségek esetében viszont sokszor csak találgatni tudunk.
Hány éves autót vegyünk?
Egy korábbi cikkünkben megírtuk azt, hogy márkákra és típusokra lebontva a listaárnál mennyivel olcsóbban vehetünk meg egy használt autót. Ha viszont nem új kocsit vásárolunk, akkor a fenntartási költségekkel hatványozottan kell számolni egy új autóhoz képest.
Ennek mértéke viszont nem is olyan egyértelmű. A várható fenntartási költségek ugyanis elsősorban nem az autó korától, hanem a futott kilométertől függenek. Itt jegyeznénk meg, hogy a használt autó kiválasztásánál így még nagyobb problémát jelent, hogy nem tudjuk, hogy mekkora a valós futásteljesítmény, nehéz ugyanis megállapítani, hogy visszatekerték-e (illegálisan) a kilométerórát.
A korábbi használat alapján 40 ezer kilométerenként besorolta a Yourmechanic közösségi autókarbantartó, hogy átlagosan mennyit kell költeni az autóra.
Az infografikán egyébként jól látszik, hogy az első 160 ezer megtett kilométeren magasan emelkednek a ráfordítások, míg ezután már kisebb a drágulás mértéke.
Melyik a legolcsóbb márka?
Persze az sem mindegy, hogy melyik márkára mennyit kell költeni. Persze nem mindegy, hogy mekkora összeggel kell kalkulálnunk az egyes autómárkák megvásárlásakor is. Ugyan amerikai árakat vettek figyelembe, azonban az alkatrészek hasonló áron érhetők el. A munkadíjban persze van különbség, a sorrendet viszont ez nem befolyásolja. Lényeges viszont, hogy az összehasonlítás az amerikai autópiac alapján történt, így a magyar kocsik fenntartása eltérhet, mivel más típusokat vásárolnak az USA-ban, mint Magyarországon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha az életkort vesszük figyelembe, akkor azt láthatjuk, hogy
Ez azt jelenti, hogy az átlagos fenntartási költségben több, mint háromszoros különbség is lehet. Alapvetően a prémium márkák fenntartása kerül sokba, az első négy helyen csak ilyet találunk. A legkedvezőbb áron a Japán márkák tarthatók fenn.
Érdemes hozzátenni, hogy Magyarországon olyan autókat is vásárolunk, amelyek nincsenek a listában. A nagy számban értékesítés és az eleve olcsó gyártási költségek miatt tipikusan alacsony fenntartásúak például a Suzukik és a Fiatok. Emellett a régi, szocialista autók fenntartása is kifejezetten olcsó, igaz, ezek használata mostanra már felvett közlekedésbiztonsági kérdéseket, hiszen több mint 25 éves autókról beszélünk.
Hónapokat csúszik a szegedi BYD-gyár indulása: behúzták a féket a kínaiak, ezt a magyar GDP bánhatja
Csak 2026 második negyedévében kezdhet el termelni a szegedi BYD-gyár - ezt az autógyártó alelnöke jelentette be.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








