Visszafogott forgalommal indult 2026 januárja a magyar autópiacon: a forgalomba helyezett személyautók száma elmaradt az egy évvel korábbitól.
A trükkös tolvajok az elmúlt időszakban jellemzően autópályák pihenőiben, parkolókban és benzinkutakon törtek fel gépkocsikat, melyekből minden értéket vittek, ami mozdítható. Az összehangolt akcióban most három, gépkocsikat fosztogató férfire csaptak le a zsaruk az M1-es autópályán.
A háromfős társaság 2020. augusztus 10-én kora hajnalban egy, az M1-es autópályán lévő benzinkút parkolójában lopott meg egy kocsijában szunyókáló férfit. A jármű jobb első ablakát betörték, és a pénztárcáját, a benne lévő több százezer forint értékű valutával és személyes irataival együtt kivették, és futásnak eredtek, a sértett azonban felébredt, és utánuk ment. A kergetőzés közben az elkövetők, hogy eltereljék üldözőjük figyelmét, némi készpénzt szórtak szét az úttesten.Tervük be is jött, ugyanis, míg a sértett a pénzét próbálta összeszedni, addig a tolvajoknak sikerült elmenekülni a helyszínről - írja a police.hu.
Nem sokkal később egy másik, szintén az M1-es autópálya mentén található parkolóban egy kisbusz ablakát törték be, és a szélvédő mögül lopták el a sértett pénztárcáját pénzével és személyes okmányaival együtt, majd elhagyták a helyszínt.
Nem jutottak messzire, a budaörsi nyomozók már várták őket. A Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom és Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságok, valamint a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársaival összehangolt országos koordináció keretein belül végzett munka eredményeképpen 2020. augusztus 10-én hajnali 3 óra 20 perckor az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójánál állították meg a gépkocsit, amellyel az elkövetők menekültek.
A nyomozók a 23 éves K. Istvánt, a 46 éves F. Sándort és az 56 éves N. Zsigmondot a rendőrkapitányságra előállították és kihallgatták. Ketten közülük tagadták a cselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panaszt tettek, legfiatalabb társuk részletesen vallott az elkövetett bűncselekményekről.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A három kunszentmiklósi férfivel szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vételük mellett - a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, melynek keretében vizsgálják a korábban, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények kapcsán betöltött lehetséges szerepüket is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







