Szlovákia megdrágítaná vagy mennyiségileg korlátozná a külföldi autósok számára a gázolaj tankolását.
Hamarosan megváltozik az üzemanyagok összetétele a magyar benzinkutakon - ennek oka a téli keverékekre való átállás, amely inkább a dízel esetében fontos. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára arról beszélt, bár nem számíthatunk az üzemanyagárak jelentős csökkenésére, de a piac már komolyabb emelkedésre sem számít. A szakember azt is elmondta, hogy az AdBlue-helyzet lassan normalizálódni látszik a pánikvásárlások után.
Folyamatos az átállás a magyar benzinkutakon: a jogszabályok szerint november 15-étől már csak a téli minőséget lehet forgalmazni mindkét üzemanyag fajtából egészen májusig. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára ennek kapcsán a Pénzcentrumnak elmondta, a fogyasztók gyakorlatilag semmit nem fognak megérezni az átállásból, és az árakat sem befolyásolja a minőségek változása.
A szakember arról beszélt, a téli átállás a dízel esetében fontosabb, mert ekkor olyan adalékokat kevernek a termékhez, amellyek könnyebbé teszik a hidegindítást, vagyis nem sűrűsödik be annyira az üzemanyag, így nem tömődik el a gépjármű gázolaj szűrője. Ez a határérték -20 Celsius-fok, de a „nyári dízelnél” is -5 Celsius-fok a szabványi előírás, úgyhogy annak sem kell aggódnia a hidegebb éjszakák, hajnalok miatt, aki még a nyáriból tankolt.
Hozzátette, lényegesen komolyabb feladat a téli-tavaszi átállás, mint az őszi-téli. Ennek az az oka, hogy a téli időszakban a benzin több könnyű, illékonyabb komponenset tartalmaz, hogy megkönnyítsék a téli motorindítást. A nyári időszakban azonban már kockázatot jelenthet a több illékony komponenst tartalmazó, így könnyebben párolgó téli benzin tárolása.
Mi lesz az üzemanyagárakkal?
Az elmúlt héten nem változott az üzemanyagok literenkénti átlagára a magyar kutakon, szerdától pedig a gázolaj ára még valamelyest csökkenni is fog. Grád Ottó reméli, hogy az év hátralévő részében már nem várható jelentősebb áremelkedés:
Látva a kőolaj jegyzésárait, a piac nem vár további drágulást. A jelenlegi piaci helyzetben inkább enyhe árcsökkenésre, illetve stagnálásra számíthatunk, tehát jó eséllyel maradnak az üzemanyagárak a jelenlegi sávban.
A főtitkár arról beszélt, hogy a mostani helyzet többek között az OPEC-országok korábbi döntése miatt alakulhatott ki, amely szerint nem növelték tovább a kitermelt kőolaj mennyiségét a kereslet felfutásával sem.
Az óvatosságot azzal indokolták, hogy ha esetleg a járvány újra felfut a világban, akkor a gazdaságok megint lelassulhatnak, ez pedig visszavetheti a kőolaj iránti keresletet, illetve az árakat – ahogy ez megtörtént egyébként a tavalyi lezárások idején. Ennek az augusztusi döntésnek volt köszönhető, hogy a kőolaj ára meredeken emelkedni kezdett
- vázolta Grád Ottó, majd hozzátette, úgy tűnik, hogy jogos volt az OPEC aggodalma, a negyedik hullám igencsak érezteti a hatását a gazdaságokban. Példaként az autóipart hozta fel, amely jó mérője a világgazdasági állapotoknak. Itt pedig érzékelhető a gyártási alapanyagok, alkatrészek hiánya miatti megingás, és van rá esély, hogy az autóipar más ágazatokat is magával ránt.
További árfolyamok és indexek a Pénzcentrum aloldalán!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Lecsengett az AdBlue-pánik
Pár héttel ezelőtt őrült felvásárlási láz indult be Magyarországon, ami rövid időn belül fennakadásokat okozott az AdBlue-piacon. Grád Ottó szerint szerencsére már lecsengett a felhalmozási hullám, túl vagyunk a pánikvásárlásokon.
A piaci ellátottsági helyzet ténylegesen nem volt annyira rossz, mint ahogyan azt a vészharangot megkongató pánikkeltők prognosztizálták. Így, hogy nincs már extrakereslet, érezhetően normalizálódott a helyzet, a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai sem jeleznek problémákat, lassan a bevezetett mennyiségi korlátozások is kivezetésre kerülhetnek
- tájékoztatott a főtitkár. Mindazonáltal az AdBlue ára vélhetően nem fog csökkenni a pánikhelyzet elmúltával sem.
Ugyanis a legfőbb gyártási alapanyag, a földgáz ára továbbra is nagyon magas a piacon, jelentősebb csökkenésre akkor számíthatunk, ha a fölgáz ára újra normalizálódik Európában.
Ez valamilyen szinten elkezdődött, de a gázárak még mindig lényegesen magasabbak, mint az év első hónapjaiban voltak. Látható, hogy az energiakrízis még teljes mértékben nem oldódott meg, és bár a földgáz ára csökkent az okóberi csúcshoz képest, de még így is négyszeres a drágulás az év elején tapasztalt árszinthez képest
-foglalta össze Grád Ottó.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







