A vitatott kérdésre végül minden tanuló automatikusan megkapta a maximális pontszámot.
A jövő évtől tehergépkocsis jogosítvány nélkül is buszvezetőnek tanulhat, aki már rendelkezik személyautóra szóló, B kategóriás vezetői engedéllyel. A kapcsolódó jogszabály-módosítás december közepi hatályba lépéséhez igazodva hirdetik majd ki az új tantervi és vizsgakövetelményeket. A képző szervek felkészülési idejével számolva 2023-től így jelentősen egyszerűsödik az autóbuszos jogosítványszerzés. A leendő hivatásos buszsofőrök sokkal olcsóbban és gyorsabban sajátíthatják el a biztonságos közlekedéshez szükséges ismereteket, képességeket.
A jelenleg érvényes szabályozás szerint a személygépkocsi vezetésére jogosító „B” után a tehergépkocsira előírt „C” kategóriát is meg kell szereznie annak, aki a buszvezetéshez szükséges, „D” kategóriás engedélyhez jutna. Az elfogadott rendeletmódosítások az idei év végével eltörlik ezt a követelményt, a gépkocsi volánja mögül tehát hamarosan köztes megálló nélkül ülhetnek át a buszok vezetőfülkéjébe a sofőrök. A változtatás nagy könnyebbséget jelent az ágazat vállalkozásai, a magánfuvarozók, az önkormányzati cégek és a Volánbusz számára is.
Lényeges újításként megszűnik az iparági visszajelzések szerint elavult „Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés” vizsgatárgy. A korszerűsített ismeretanyagot a továbbiakban a rutinvizsgán kérik számon a tanulóktól.
Évente két-háromezren szereznek buszos jogosítványt, a sokkal egyszerűbb feltételekkel többen választhatják a hivatásos sofőrködést. Az időigényes tehergépkocsis képzés, vizsgáztatás költségei alól mentesülve a tanulók 8-12 hónapot és több százezer forintot spórolnak meg. A bőségesebb szakmai utánpótlásra azért is nagy szükség van, mert a munkaerőhiány gátat szab a közösségi közlekedési szolgáltatók menetrendi kínálatbővítéseinek, megnehezíti a buszos pótlás megszervezését a tartós vasúti fennakadások idejére
- mondta Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár .
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







