A járművek fedélzeti kijelzője bizonyos esetekben nem működik hátramenetben, így a tolatókép eltűnhet a sofőr elől.
Már a szombati teljes nyitvatartás is veszélyben: még idén változtathatnak ezek a magyar üzletek
Az idei első 9 hónapban 9,3 százalékot esett vissza a belföldi autópiac. Ezen felül a rezsiszámlák emelkedését is rendesen megérzik a szalonok, de nem ugyanolyan mértékben, viszont a világítás lentebb tekerésére, illetve nyitvatartási változására számítani lehet – írja az Infostart.
2022-ben az év első 9 hónapjában összesen 85 769 személygépkocsi került forgalomba Magyarországon, ez tavalyhoz képest 9,3 százalékos visszaesés – ismertette a számokat Gablini Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke. A szakember hozzátette, érkeznek ugyan autók, csak korlátozott mennyiségben, nem annyi, mint amennyi megrendelés született az elmúlt időszakban. Érdekesség ugyanakkor, hogy a most beérkező autók egy-másfél évvel ezelőtti rendelésből fakadnak, tehát nem köthető össze a piac valós állapota azzal, hogy jelenleg mennyi szerződés kötődik.
Gablini Gábor beszélt arról is, jó hír, hogy egyre több gyártónak sikerült konszolidálnia az elmúlt fél-háromnegyed év problémáit, így egyre több modellnél rövidül a gyártás, azaz a megrendelési határidő. Olyannyira, hogy sok márkánál már azon is gondolkodni kell, mit csináljanak a hamarabb érkező autókkal, erre ugyanis a vásárlók nem biztos, hogy fel vannak készülve.
A szakember a rezsiválság kapcsán elmondta, az importőröket érintő energiaszámlák rendkívül eltérőek: van ahol kétszeres a gáz árának az emelkedése, van ahol 15-16-szoros és van, ahol még ennél is jelentősebben magasabb. Ráadásul
sok kolléga euró alapú árat kapott, így az árfolyamkockázat-kezelés is rájuk hárul, ami tovább rontja a tervezhetőséget és stabilitást
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- emelte ki Gablini Gábor, aki hozzátette, a szalonok így arra kényszerülnek, hogy például ők is lejjebb csavarják a fűtést, vagy éjjelre lekapcsolják a homlokzati világítást. Illetve a márkakereskedők a nyitvatartási időt is az érdeklődéshez igazíthatják, sőt, szombaton pedig szükség lehet majd az előzetes egyeztetésre, hogy nyitva legyenek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







