A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni.
Brutális sebességkorlátozást vezetnek be a fővárosban: 30 km/h lesz a megengedett ezeken a holland utakon
Amszterdam legtöbb útján péntektől szigorítják a sebességkorlátozást, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 30 kilométerre csökkentik - jelentette az NL Times című angol nyelvű holland hírportál pénteken. A sebességkorlátozás minden mellékutat és egyes főutakat is érint, a város útjainak mintegy 80 százalékára terjed ki.
A tájékoztatás szerint a sebességkorlátozás minden járműre vonatkozik úgy az autóutakon, mint a kerékpárutakon, és vonatkozik a robogókra, az elektromos kerékpárokra, a helyi tömegközlekedést ellátó buszokra és a taxikra is. Egyes kiemelt sávokban, mint például a buszsávok, a buszok és taxik továbbra is legfeljebb 50 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak. Az ötven kilométeres sebességkorlátozás a város főbb útjain továbbra is megengedett lesz.
A beszámoló szerint a városvezetés 2022 decemberében döntött a sebességkorlátozásról, a vonatkozó táblákat októberben helyezték ki, rajtuk matrica jelezte a december 8-i érvényességet. A járművezetőket útburkolati jelek is segítik az új rendelet betartásában, amit új sebeségmérő kamerák ellenőriznek
Az önkormányzat szerint a sebességkorlátozás 20-30 százalékkal fogja csökkenteni a súlyos balesetek számát, valamint hozzájárul a zajszennyezés mellett a károsanyagkibocsátás csökkentéséhez is. A belga főváros, Brüsszel 2019-től fokozatosan vezetett be 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozást a mellékutakon, a főbb utakon megengedett legnagyobb sebességet pedig a korábbi 70-ről óránként 50 kilométerre korlátozták.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







