Több autópálya és főút késésekkel terhelt a havazás miatt, Budapesten és vidéken is dugókra kell számítani.
Egyre jobban vakítanak az autók fényszórói, és az autósok szerint ez egyre veszélyesebbé teszi a közlekedést.
Kormányzati fellépést követelnek az autósok Nagy-Britanniában annak érdekében, hogy valamit csináljanak az autók fényszóróival, azok ugyanis egyre jobban vakítanak az újabb modellek megjelenésével - erről ír a naphire.hu. Mint az autósok elmondták, sokan már kerülik az éjszakai vezetést, mert a reflektorok miatt egyre nő a balesetveszély.
Egy felmérés nemrég megállapította, hogy ötből négy sofőr panaszkodik a fényszórókra, a megkérdezettek döntő többsége, 85 százaléka szerint egyre súlyosabb a probléma. A brit kormány adatai szerint 2013 óta évente átlagosan 280 olyan ütközés történt az országban, amelyben a vakító fényszórók közrejátszottak. Ebből évente átlagosan hat olyan baleset volt, amelyben valaki életét vesztette.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







