Visszafogott forgalommal indult 2026 januárja a magyar autópiacon: a forgalomba helyezett személyautók száma elmaradt az egy évvel korábbitól.
A Nio alapítója, William Li a Harvard Egyetemen tartott beszédében arra kérte az Egyesült Államokat, hogy legyenek nyitottabbak a kínai elektromos járművek iránt.
A Nio alapítója, William Li a Harvard Egyetemen tartott beszédében arra kérte az Egyesült Államokat, hogy legyenek nyitottabbak a kínai elektromos járművekkel szemben - írja a Business Recorder. Li szerint ugyanis Kína elektromos járműiparának gyors növekedése mögött a más piacok iránti nyitottság és a versenyképessége áll, valamint az, hogy náluk minden terméknek helye van. Példaként hozta fel ezzel kapcsolatban a Tesla kínai sikereit, konkrétan azt, hogy a cég az elmúlt három évben 1,36 millió elektromos járművet adott el náluk.
Li kiemelte, a piaciverseny előnyei között szerepel a nagyobb befektetési hajlandóság és a hibalehetőségek csökkenése, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy nem várják el Kínától, hogy protekcionista politikát alkalmazzon. Szerinte a nyitottság elősegíti az iparág fejlődését és fenntarthatóságát.
Az Egyesült Államok és Európa egyre nagyobb mértékben aggódik a kínai elektromos járművek exportja miatt, amelyet állami támogatásokkal ösztönöznek. Az EU vizsgálódik több kínai gyártóval szemben, ami vámok bevezetéséhez vezethet. Az amerikai piacon kevés kínai elektromos járművet értékesítenek a magas vámok miatt.
A BYD, Kína legnagyobb EV-gyártója jelezte, hogy nem tervezi autóinak amerikai értékesítését. Joe Biden elnök emellett fontolgatja a kínai elektromos autókra vonatkozó vámok növelését.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Li megjegyezte, hogy a Nio negyedéves alapon vizsgálja az amerikai piacra való belépés lehetőségét. A cég prémium szegmensbeli autói 298 000 jüantól (42 000 dollár) kezdődnek árban, és az első három hónapban 30 053 elektromos járművet értékesítettek Kínában.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







