A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak február 2-án 1966 kátyúról és egyéb úthibáról érkezett jelentés.
Egy rendelettervezet drasztkusan megemelné az autóhonosítás és a forgalomba helyezés díját. Sőt, az összeépítési engedély kiadásának költsége több mint 57 százalékkal drágulna februártól.
December 19-én ér véget a társadalmi egyeztetése annak a rendelettervezetnek, amelyben az építési és közlekedési tárca egyes közlekedési hatósági eljárások díjtételeit módosítaná - szúrta ki a 444. A várhatóan februártól életbe lépő változtatás értelmében például a forgalomba helyezési engedély díja a mostani 178 900 forintról 242 100 forintra emelkedne, a 8000 forintba kerülő járműhonosítás költsége 11 100 forintra nőhet.
Legnagyobb arányban az összeépítési engedély kiadásának költsége emelkedik, ez a mostani 17 600 forint helyett a rendelet hatályba lépése után 27 700 forintba fog kerülni, ez több mint 57 százalékos emelést jelent. A járműalkatrészre, tartozékra és járműtulajdonságra vonatkozó jóváhagyási jelek és engedélyek több mint 38 százalékkal drágulnak, így például az „E”, használati engedélye a mostani 117 300 forintról 162 300 forintra emelkedik. A gépjárművek műszaki vizsgájának díja ugyanakkor nem változik, a személyautósoknak marad 26 700 forint, robogókra 5000 forint, motorokra 7200 forint.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







