Szakértői becslések szerint a sebességhatár emelése akár meg is duplázhatja a halálesetek számát a gyorsforgalmi utakon.
A BMW legújabb tájékoztatása szerint már három újabb nyelven - köztük magyarul is - megszólalnak a BMW egyes modelljei. Bizonyos új szolgáltatások azonban nem lesznek elérhetőek vezetés közben.
A BMW bejelentette, hogy a legújabb, BMW Operating System 9-et futtató modellek továbbfejlesztett Intelligent Personal Assistant funkciója mostantól magyarul is megszólal – ráadásul a rendszer már a görög és török nyelvet is támogatja. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az asszisztens képes ezen nyelveken kommunikálni, hanem azt is, hogy érti az ezeken kiadott hangutasításokat.
A HVG szerint további újdonság, hogy a BMW Digital Premium szolgáltatással felszerelt modellek – amelyek szintén az OS 9 rendszert használják – nagyfelbontású, ívelt kijelzőjén már Zoom-videókonferenciák is indíthatók. Fontos azonban, hogy ez a funkció kizárólag álló helyzetben érhető el, vezetés közben a rendszer biztonsági okokból automatikusan kikapcsolja a képet.
Emellett az 1-es sorozat, a 2-es Gran Coupé és az X3 modellek tulajdonosai mostantól összekapcsolhatják autójuk intelligens asszisztensét Amazon Alexa fiókjukkal is. Ez a lehetőség új szintre emeli a hangvezérlést, ráadásul egyes régiókban egy második digitális hangasszisztens is elérhető, még személyre szabottabb élményt nyújtva.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







