A budapesti hotelárak szinte irreálisan alacsonyak, megnéztük, mi áll a különbségek mögött, és miért maradt le Budapest az európai árversenyben.
Elképesztő iramban drágulnak az autók Magyarországon: keservesen a zsebébe nyúlhat, akinek most kocsi kell
Továbbra is élénk a forgalom a magyar használtautó-piacon, különösen az elektromos és hibrid meghajtású modellek iránt nő dinamikusan az érdeklődés – derül ki a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberi jelentéséből.
A kínálatban még mindig a 10 millió forint alatti autók dominálnak, de látványosan nő a drágább modellek aránya is. A közös statisztikai sorozat célja, hogy pontos képet adjon a hazai piac szerkezetéről és az árak alakulásáról.
A meghirdetett járművek 87 százaléka 10 millió forint alatt volt elérhető.
- 38,3 százalékuk 2,5 millió forint alatt,
- 26,8 százalékuk 2,5–5 millió forint között,
- 21,6 százalékuk 5–10 millió forint között,
- míg 13,4 százalékuk 10 millió forint felett szerepelt a kínálatban.
Egy év alatt csökkent az olcsóbb autók aránya, miközben nőtt a magasabb értékű modelleké. A kínálati átlagár 2025 szeptemberében 5,6 millió forint volt, ami 3,7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor.
A Használtautó.hu kínálatában a legtöbb autó még mindig benzines (49,3%), ezt követik a dízelek (40,9%), míg a hibridek 4,1, az elektromosok 5,3 százalékot képviselnek.
A kereslet viszont mást mutat:
- az elektromos autók iránti érdeklődés 37,5 százalékkal,
- a hibrideké 23,1 százalékkal nőtt,
- miközben a dízelek iránt 8,9 százalékkal,
- a benzinesek iránt 3,4 százalékkal csökkent a kereslet.
A dízelautók átlagosan 220 ezer kilométert futottak, a benzinesek 155 ezret, vagyis a dízelek 41,9 százalékkal többet. Életkorban a benzinesek 13,9, a dízelek 12,2 évesek voltak.
A hibridek továbbra is a legdrágább kategóriát képviselik, szeptemberben 12,06 millió forintos átlagáron szerepeltek. Az elektromos autók ára 7,1 százalékkal, a hibrideké 0,3 százalékkal csökkent egy év alatt, a dízelek viszont 5,7 százalékkal drágábbak lettek a benzineseknél.
Swift a legolcsóbb, Audi A6 a legdrágább
A Használtautó.hu adatai szerint az Audi A6 a legdrágább, míg a Suzuki Swift a legolcsóbb modell a legnépszerűbb tízes listán.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Az A6 átlagára 7 millió forint,
- a Swifté 1,6 millió forint.
Értékvesztés tekintetében évente: a benzinesek 6,9%, a dízelek 7,9%, az elektromosok 8%, a hibridek 6,3% körüli értéket veszítenek.
Minden további ezer kilométer nagyjából 0,2 százalékos árcsökkenést eredményez. Az újszerű állapotú autók átlagosan 25,4 százalékkal drágábbak, míg a sérültek akár 60 százalékkal olcsóbbak lehetnek.
Szeptemberben a legtöbb hirdetés Volkswagenhez (7000 felett) kapcsolódott, ezt követte a BMW (6400), majd a Ford és Opel (egyaránt 6000 körül). A lista végén a Kia állt, mintegy 2500 hirdetéssel.
A legfiatalabb autók a Kia modelljei voltak (átlagosan 10 évesek), míg a Renault, Opel és Volkswagen típusok 12,7–13,8 év közötti átlagéletkort mutattak. A prémium szegmens (Mercedes, BMW, Audi) hirdetései továbbra is kiemelkedő átlagáron szerepeltek, az Opel és Renault modellek kínálati ára viszont jellemzően 3 millió forint alatt mozgott.
Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?
Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







