Egy halandó életpályáját több szakaszra szokás bontani, hiszen különböző életkorban más a jövedelmi-megtakarítási helyzet, valamint más célok vezérlik az egyént.
Felismerve ezt a problémát, a hazai és külföldi társaságok már nem csak egy-két termékkel próbálják meg segíteni ügyfeleiket céljaik elérésében, hanem komplett csomagokat kínálnak, amelyek tartalma igény szerint összerakható, illetve változtatható. Ezeket nevezzük életprogramoknak.
Kezdjük most is egy példával: vegyünk egy átlagos "hőst", aki végez a tanulmányaival és nekivág az Életnek. A kezdeti szárnypróbálgatások után, mikor már rendelkezik némi megtakarítással, megvásárolja első lakását, autóját. Később megházasodik, gyermekei születnek, nagyobb lakásra, házra van szükség. Ekkor már időszerű lenne gondoskodnia a gyerekei tanulmányairól, jövőjéről és a saját, valamint párja nyugdíjas éveiről. Életében néhányszor munkahelyet vált, pályát módosít, esetleg vállalkozást alapít, majd a gyerekek "kirepülnek" a szülői házból és beköszöntenek a nyugdíjas évek.
Ez egy elég leegyszerűsített modell, de az jól látszik belőle, hogy egy, vagy néhány biztosítási termékkel nem lehet az élet folyamán fellépő, állandóan változó igényekre, megoldást kínálni. Ráadásul a hazai megtakarítási és vásárlási szokások merőben eltérnek a tőlünk nyugatabbra élő népek szokásaitól. Csak az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy például Angliában átlagosan 28 éves korukban kezdenek el a nyugdíjas éveikre takarékoskodni a polgárok és ennek megfelelő termékeket beszerezni - előbb, mint lakást vásárolni. Nálunk azért még nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Éppen az életpályák összetettsége miatt és a pénzügyi kultúra javítása érdekében kezdtek el a hazai társaságok is egyedi termékek mellett komplex csomagokat kínálni az ügyfeleik számára.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
További részletek a Net Média Zrt. gondozában megjelent Biztosításmagazin 2007-ben. Egy kiadvány, amelyből szinte mindent megtudhat a hazai biztosításpiacon található konstrukciókról.








