Megtörni látszik az a lendület, amely a biztosítási szektort már évek óta jellemezte. Tavaly a piaci szereplők a "menybe mentek" a kamatadónak köszönhetően. Az első félévben, díjbevétel szempontjából, fej-fej mellett halad az élet és a nem-élet üzletág. A növekedés motorját továbbra is az élet biztosítások adják.
A MABISZ első féléves adatai alapján elmondható, hogy a tavaly megfordult ágazatok közötti arány visszarendeződni látszik, és hajszállal bár, de a nem-élet üzletág jobban teljesített az első félévben.
A piaci szereplők az első félévben élet ágban 216 milliárd forint, míg a nem-élet ágban 217 milliárd forint díjbevételt könyvelhettek el. Ez az életbiztosítások esetében 16,8 százalékos növekedést, míg a nem-élet konstrukciók esetében 3,8 százalékos díjbevétel növekedést takar, az előző év azonos időszakához képest. Ezzel együtt azonban a szektor bővülési üteme egy számjegyűre 9,9 százalékra csökkent.
Természetesen meg kell emlékeznünk arról, hogy tavaly a harmadik negyedév volt az amely, a kamatadónak köszönhetően, "felrobbantotta" az élet ágazatot. Megoszlik a piaci szereplők véleménye arról, hogy ez egyszeri hatás volt-e, vagy egytartós trend kezdete. Azonban az jól megfigyelhető, hogy az életbiztosítási termékek fejlesztése rohamtempóban zajlik, és előtérbe kerülnek a garantált eszközalapok és egyéb strukturált alapok alkalmazása a unit-linked konstrukciók esetében.
Az első féléves adatokból kiderül, hogy kiegyenlítettebbé vált a folyamatos és az egyszeri díjas konstrukciók aránya a teljes ágazati díjbevételen belül. Az életbiztosítási díjbevételek közel 70 százalékát a unit-linked konstrukciók adják, és ezek 60 százaléka származik egyszeri díjas termékekből.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A élvonalban lévő biztosítók versenyében az OTP- Garancia javított a korábbi helyezésén és a 4.-ik helyre tornázta fel magát, míg az AEGON rontott korábbi pozícióján és így az 5.-ik helyet foglalja el.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







