Az elmúlt két hónapban kiemelkedő népszerűségre tett szert Magyarországon a Biztosítás.hu internetes portálon idén május óta elérhető Havi Fix Jövedelemkiesés-biztosítás. Köszönhető ez annak is, hogy a világpiaci válság gyors begyűrűzésével Magyarországot is elérte az a munkaerő piaci fenyegetettség, ami az elkövetkező 12 hónapban akár 100.000 hazai munkavállaló elbocsátását eredményezheti.
Az állások bizonytalanná válása egyre több embert sarkall arra, hogy a munkanélküliségre és hosszan tartó betegség esetére szóló biztosítást - a lakás vagy a casco biztosításokhoz hasonlóan - alapvető biztosításnak tekintse.
Erre azonban időben kell gondolni, mert amennyiben egy cégnél már bejelentették a létszámleépítést, vagy ennél is rosszabb, csődeljárást, végelszámolást kezdeményeztek, a biztosító már nem tudja befogadni a cégtől érkező jelentkezőket.
"Lakásbiztosítást sem tudunk akkor kötni, ha már ég a házunk és a Jövedelemkiesés- biztosítástól sem várható el, hogy olyanoknak adjon fedezetet, akik gyakorlatilag már károsultak, mert ez a többi biztosítottat érintené hátrányosan" - mondta Rácz István a Biztositas.hu ügyvezetője.
Azok, tehát akik felmondás alatt állnak, már nem köthetik meg a biztosítást. Vannak továbbá bizonyos szektorok, amelyek kiemelten érintettek a válságban (mint például a luxustermékeket előállító iparágak vagy a gépjárműipar). Ezeknél a biztosító egyedileg mérlegeli a jelentkezőket, és csak szigorú kockázat-elbírálás után fogad be ügyfeleket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A felelősen gondolkodók számára tehát megoldást és biztonságot jelenthet a Havi Fix Jövedelemkiesés-biztosítás, amely támasza lehet mind az egyénnek, mind a családjának. Ehhez azonban előre kell gondolkodnunk, és időben kell szerződést kötnünk.
A biztosítás munkanélküliség esetén a választott biztosítási összeget téríti, havi 40-től 120 ezer forintig, míg hosszan tartó betegség (táppénz) esetén ez az összeg 20-tól 60 ezer forintig terjedhet. Az interneten átlag havi 2-3 ezer forintért megköthető biztosítás növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy mind az alacsony, mind a magas keresettel rendelkező munkavállalók nagy számban érdeklődnek a termék iránt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







