A jelek szerint két szék között a pad alá esik az életbiztosítások adókedvezményének kérdése. A Pénzügyminisztérium (PM) immár hivatalosan is elutasította a biztosítási adókedvezmény megtartását.
A minisztérium indoklásában arra emlékeztetett, hogy az összes kedvezményt "elvi" alapon törölték, mivel céljuk az egyszerűsítés, az adórendszer átalakítása volt. Mások szerint ugyanakkor a fő érv az életbiztosítások adókedvezményének megvonása mellett az volt, hogy a most megszüntetésre ítélt kedvezmények közül épp a biztosítási kedvezmény volt a legnagyobb tétel.
Tavaly a közel 3,25 millió kezelt szerződés után 805 ezer állampolgár élt a biztosítási adókedvezmény lehetőségével, mintegy 20 milliárd forintnyi adókedvezményt igénybe véve.
A szaktárcának az életbiztosítási adókedvezmény adó-jóváírásos kedvezménnyé történő átalakítását is el kell utasítania, miután ennek a lehetőségnek a megteremtéséhez a közösségi jogszabályokkal való összhang megteremtése lenne szükséges - ezen pedig eddig még nem gondolkodtak az illetékesek. Ez - ismerve a brüsszeli jóváhagyási procedúrát - azt okozza, hogy a jövő évi adószabályok elfogadásáig nincs mód arra, hogy tető alá hozhassanak egy új, immár az unió által is szentesített megoldást.
A helyzet tehát az, hogy az adókedvezmény eltűnik, a másik megoldásnak pedig még nincsenek meg a feltételei. Érdekes ugyanakkor, hogy ez utóbbi probléma nem merül fel a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) esetében, mert az speciális magyar találmány, nincs rajta mit harmonizálni. A biztosítókra ennek kapcsán visszaüt, hogy a nyesz bevezetése idején nem tudták kilobbizni, hogy ők maguk is kezelhessenek ilyen számlákat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







