Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Egyre nagyobb gondot jelent Európában a folyamatosan növekvő közúti, vasúti és légi közlekedés által okozott zajszennyezés - derül ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) egy friss tanulmányából.
Európa lakosságának legalább 40%-a szenved naponta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján 55 decibelt meghaladó zajtól. Az EEA legfrissebb kutatásai alapján pedig Európa 19 országának 250 ezer főnél nagyobb városaiban több mint 41 millió embert érint a közúti forgalom által generált, a WHO egészségügyi határértékét elérő, legalább 55 dB-es éjszakai zaj. Közülük is körülbelül 3,6 millióan alszanak éjszakánként fülsiketítő, 70 dB-nél zajosabb környezetben.

Az EEA tanulmányából kiderül, hogy az európai fővárosok közül Pozsony a legzajosabb: a szlovák fővárosban a lakosság mintegy 55%-a kénytelen kifejezetten zajos területen éjszakázni. Pozsonyt szorosan követi a régió egy másik fővárosa, Varsó, harmadikként Párizs következik a listán.
Azonban nem csak a közúti zajszennyezés jelent gondot Európa lakosságának. Mintegy 800 ezer európai polgár él a légiközlekedés által okozott 55-75 dB-es állandó zajszennyezéssel együtt, főként Hollandia, Németország és az Egyesült-Királyság repülőterei közelében.
Az EEA szakértői felhívják a figyelmet, hogy az állandóan zajos környezet nem csupán egy kisebb, városi léttel járó kellemetlenség, hanem komoly hatással lehet az egészségre is. A folyamatos zajterhelés elősegíti a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulását, rombolja a mentális egészséget, és nem utolsó sorban a kialvatlanság miatt romlik az dolgozók munkahelyi -és a diákok iskolai- teljesítménye.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az állandó zajterhelésnek különösen azért lehet súlyos élettani következménye az emberekre nézve, mert ezt a hatást a legtöbb esetben felerősítik a nagyvárosok más környezetei ártalmai, így például a légszennyezés vagy az állandó stressz. Emellett az emberek sokszor ha még tehetik sem kerülik ki a feleslegesen hangos zajokat, gondoljunk csak a zenelejátszókra: Beszól az EU: Tekerd le a hangerőt!
A zajszennyezés az emberek mellett a vadállatok életére is komoly kihatással van. A vadak vándorlási útvonalát megváltoztató, az élelemszerzésiés szaporodási szokásaikat is módosító zajforrások hosszú távú hatásai is folyamatos kutatási témát nyújtanak az EEA munkatársainak.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







