7 °C Budapest

Fizet-e a biztosító, ha kilakoltatott házba törnek be?

2010. május 31. 16:02

Ismét családokat kellett kilakoltatni a hétvégi esőzések miatt. Ezúttal Budapest XXII. kerületében és Fejér megyében, Bakonycsernyén kellett a lakókat más szállásra költöztetni, mert házukba betört a víz.

Mint a híradások beszámoltak róla, hogy többen nem merték otthagyni házukat, féltek, hogy üresen álló ingatlanuk könnyen a betörők prédája lehet. Szerencsére a K&H Biztosítóhoz nem érkezett kárbejelentés kilakoltatott háznál történt betörésről, de fontos tudni, hogy a biztosító ilyenkor is fizet!

"Amikor egy házból kilakoltatnak egy családot, az minden esetben a lakók életének védelmében történik. A katasztrófavédelem és a rendőrség mérlegeli a veszélyeket, és közvetlen életveszély esetén köteles elrendelni a kilakoltatást, hiszen a legfontosabb az élet védelme. Minden más csak ezután következik.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szintén fontos a család vagyonának, tulajdonának védelme. Ezért a hatóságok nagy gondot fordítanak arra, hogy ilyen esetekben a kilakoltatott házakat megfelelően őrizzék. Ha ennek ellenére előfordul illetéktelen behatolás és káresemény, a biztosító természetesen a lakásbiztosítás feltételeinek megfelelően helytáll és kártérítést fizet." - mondta dr. Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 17:28