A casco lecserélése évi több tízezer forint megtakarítást hozhat A jövő hét végén induló idei kötelezőkampány előtt azt latolgatja a piac, hogy vajon lehet-e még olcsóbb az idén a kötelező biztosítás. Eközben igen kevés szó esik róla, hogy az igazán jelentős megtakarítást - akár évi 30-40 ezer forintot - azok élvezhetik, akik a kötelezővel együtt cascót is kötnek az autójukra. Szintén percek alatt, többletadminisztráció nélkül. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a kampányban biztosított együttkötési kedvezményt nem mindenki használhatja ki.
"Az idei kampányban várhatóan minden eddiginél kedvezőbb díj mellett juthat casco-biztosításhoz, aki azt a kötelezővel együtt köti meg - ad előrejelzést Lantos Lóránt, a kotelezo.hu portál vezetője.

Lantos Lóránt
Az ilyenkor kínált együttkötési kedvezménnyel azonban csak azok élhetnek majd, akiknek meglévő cascójuk évfordulója az év végére vagy a jövő év elejére esik, illetve mindazok, akiknek még nincs ilyen biztosításuk."
Mi van, ha nem egyszerre van a casco és a kötelező biztosítás évfordulója?
Míg 2005-ben még 120 ezer forint körül alakult a casco átlagdíja, addig ma az interneten már 80 ezer forint alatt jár ez az összeg, ami együttkötés esetén a kampányban további kedvezményekkel is csökkenthető lesz. Aki évekkel ezelőtt, magasabb áron kötött cascót, az a jelenleg már sokkal kedvezőbb díj mellett is biztosítani tudja majd autóját. Fontos azonban tudni, hogy meglévő casco-szerződést az adott autóra csak évenként egyszer mondhat fel a tulajdonosa, és ezt a biztosítók is egyre komolyabban veszik. Arra azonban több biztosító is lehetőséget ad, hogy februárban vagy akár márciusban lejáró casco cseréjére már a kötelezővel együtt, egy úgynevezett halasztott hatályú szerződést kössön.
A casco-árak zuhanása ellenére arra továbbra sem számíthatunk, hogy egy jelentősebb új réteg fog a jövőben cascot kötni. A hazai autósoknak jelenleg csupán az ötöde rendelkezik ilyen biztosítással, és a lízing- és az új autók piacának összeesésével számuk az idén még tovább csökkent. A kotelezo.hu egy felmérése szerint a cascót kötni nem kívánó autósok leginkább még mindig anyagi okokra hivatkoznak, miközben közülük sokan így érvelnek: "Jól vezetek, eddig sosem történt baj." vagy "Garázsban tartom az autót."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A casco-piacon az együttkötési kedvezmény sem hoz majd lényeges áttörést. Egy azonban biztos: aki felelősen, előrelátóan gondolkodva casco-kötést tervez, annak a mostani kötelezőkampány kiváló lehetőséget kínál majd erre.
Új szereplő a kgfb-piacon: a romániai piacvezető megkapta a PSZÁF engedélyét
Mégsem okoz majd problémát az a mintegy 200 ezer hibás kilowatt adat, mely helytelenül szerepel a hazai gépjárművek forgalmi engedélyében - emelte ki a Biztosítás.hu internetes alkusz. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a hazai biztosítási piac szereplői ugyanis egyaránt igyekeznek megoldani a helyzetet. A piac új szereplője - a román ASTRA Biztosító - eközben megkapta regisztrációs bejegyzését a magyar felügyelettől, így tisztázódott, hogy a román piacvezető is beszáll idén az autósokért folytatott versenybe.








