Elkészült a kibővített Semmelweis-terv, azonban a leginkább várt konkrétumok kimaradtak belőle - írja keddi számában a Magyar Nemzet. Eldőlt azonban - a korábbi bejelentéseknek megfelelően -, hogy létrejön az új állami egészségszervezési intézményrendszer és az anyag a népegészségügyi termékdíjjal is számol (közismertebb nevén hamburgeradó).
Fél év alatt elkészült a Semmelweis-terv végleges változata, azonban a legfontosabb kérdésekre adott válaszok és konkrétumok hiányoznak belőle, így például nem derül ki, hogy:
- miként emelkedik az orvosok és ápolók fizetése
- mely intézményekben szűnik meg az aktív fekvőbeteg-ellátás
A napilap birtokába került dokumentum azonban már számol a népegészségügyi termékdíjjal, közismertebb nevén a hamburgeradó bevezetésével. Az egészségügy megmentésére kidolgozott programról heteken belül dönthet a kormány.
A kormány létrehozza a struktúraátalakítást és a betegút-szervezést támogató intézményrendszert. Országot központja az Állami Egészségszervezési Központ nevet kapná, és ehhez 9-10 területi egység kapcsolódna (Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságok). A lap szerint az anyagból kimaradt, hogy hol húznák meg a nagytérségi határokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Hírszerző a kormányzati anyag alapján tegnapi cikkében azt írta, hogy kormány elkészítette a saját, Budapest Koncepcióját, amely a fővárosi kórházak átalakítását tartalmazza: ezek szerint három új sürgősségi centrumot alakítanának ki Budapesten. A portál értesülése szerint 2012-től vezetnék be a népegészségügyi termékdíjat "az ismerten, illetve bizonyítottan egészségkárosodást okozó élvezeti-táplálkozási cikkek vonatkozásában". A hamburgeradótól 20-30 milliárd forintot remél a szaktárca.








