3 °C Budapest

Minden ötödik fiatal fogyasztott már drogot

MTI
2016. május 6. 10:02

Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a HIV-fertőzöttek száma; minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, és a drogfogyasztók egyre inkább a követhetetlenül változó összetételű szintetikus szereket használják - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.


A KSH értékelése szerint az AIDS betegséggel kapcsolatos felvilágosító munka nem elégséges: alig vannak megelőző és szűrőprogramok, pedig jelentősen javíthatnák a korai diagnózis és a sikeres kezelés esélyét. A tudatlanságból fakadóan enyhültek a fertőzéssel kapcsolatos félelmek - fűzték hozzá. Az új AIDS-betegek számának utóbbi öt évben tapasztalt jelentős emelkedését a felderítetlen fertőzötteknek a statisztikákban megjelentnél jóval magasabb száma okozhatja - írták.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Oroszországot is magában foglaló európai régiójában 2014-ben 142 ezer új HIV-fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük csaknem 30 ezren uniós országban éltek. Az Oroszország nélküli átlagot - 79 fertőzött egymillió lakosra - jóval meghaladó volt az új fertőzöttek száma a kontinens keleti felén (223), míg Közép-Európában átlag alatti (26). Míg keleten a heteroszexuális és drogfüggő populáció a legveszélyeztetettebb, addig az uniós országokban továbbra is a homoszexuális közösség.

Európában a fertőzöttek felét későn diagnosztizálják, ami növeli a megbetegedés és a vírus átadásának kockázatát. A halálesetek nagy része a késői diagnózis következménye - tették hozzá.

A statisztikai hivatal kiadványában az olvasható: a Nemzeti Drog Fókuszpont 2015-ös jelentése szerint minden tizedik felnőtt és minden ötödik iskoláskorú gyermek vagy fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, leggyakrabban kannabiszt, ecstasyt vagy amfetamint.
A használt szerek összetétele és az iskoláskorúak drogfogyasztása 2013-tól nagyon kedvezőtlen irányba fordult - írták. A szintetikus kannabinoidok (herbál) rövid idő leforgása alatt a második leggyakoribb pszichoaktív szerré váltak, népszerűségük az amfetaminéhoz hasonló. 2010 óta 108 új pszichoaktív szert azonosítottak, ebből 42-t 2014-ben.

Az iskolások leggyakrabban kannabiszt, gyógyszereket vagy gyógyszert és alkoholt együtt használnak kábítószerként. 1995 és 2003 között az iskolások körében a kábítószert kipróbálók aránya megnégyszereződött, a 2007-ben kezdődő kis csökkenés után pedig 2011-től újra jelentős növekedésnek indult. Ugyanekkorra a fiúk és lányok közötti korábbi jelentős különbség - amely a fiúk túlreprezentáltságát mutatta - már nem volt kimutatható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A büntetőeljárás alternatívájaként működő elterelésen részt vevők 69 százaléka kannabiszt használt, a második helyen az amfetamin típusú stimulánsok álltak. Ez utóbbiakat a szakemberek különösen veszélyesnek tartják olcsóságuk és követhetetlenül változó összetételük miatt. Az intravénás szerhasználat átalakulását mutatja, hogy míg 2010 előtt a tűcsereprogramok kliensei fele-fele arányban használtak heroint és amfetamint, 2014-ben már a felhasznált szerek 68 százaléka új pszichoaktív szer volt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 25. 20:30
A Fővárosi Törvényszék elsőfokon helyt adott Ruszin Zsolt keresetének, és helyreigazítás közzétételé...
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Holdblog  |  2026. február 25. 07:53
Cudar hónapokon van túl a Bitcoin, míg tavaly kriptopárti amerikai elnököt és mindenkori árfolyamcsú...
MNB Intézet  |  2026. február 24. 13:52
A jegybankok egyre intenzívebben használják a közösségi médiát kommunikációs célokra. A kulcskérdés...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 26. 06:03
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem