10 °C Budapest

Ma újra lemerülnek a Hableány roncsaihoz: ekkor húzhatják ki a hajót

2019. június 3. 09:00

Vasárnap sem tudtak lemerülni a mentőegységek a Hableány roncsaihoz, hétfőn reggel újra próbálkoznak a búvárok. A Duna szombaton ugyan tetőzött Budapestnél, de a vízszint továbbra is magas, a sodrás pedig még mindig igen erős. Közben az ATV-nek megszólalt az a két vízirendőr, akik hajójukkal elsőként érkeztek a hajóbaleset helyszínére. Két embert mentettek ki a folyóból a tragédia éjszakáján.

A szolgálati rádión értesültek a rendőrség tisztjei szerda este arról, hogy embereket kell a vízből menteniük a Margit híd közelében. Ám hogy mi történt pontosan, azt akkor még a vízirendőrök sem tudták. A Viking szállodahajó mellett aztán egyikük meglátta, hogy egy férfi sodródik az árban.

Akkor én idejöttem a hajó hátuljához, megfogtam az embernek a kezét, végigkísértem oda a létrához, hogy lépjen, belelépett, és akkor szólt a Balázs, hogy ott van még egy másik személy, arccal a víznek

- nyilatkozta az ATV Híradónak Virágh István Richárd. A rendőröknek a másodikként kimentett nőt újra is kellett éleszteniük, a férfit szerencsére sérülés nélkül emelték a hajóra.

Azoknak a holttestét azonban, akiknek nem sikerült kiszabadulniuk a hajóból, vélhetően továbbra is a hullámsírban fekvő Hableány őrzi: az erős sodrás miatt ugyais a búvárok négy nappal a tragédia után sem tudták elkezdeni a holttestek kiemelését.

Csúcstechnikát is bevetnek

Hogy még tisztább képet kapjunk a víz alatt lévő hajóról, szombat reggel Norvégiával, Csehországgal és Ausztriával együttműködve két szonár radart és egy víz alatti drónt is bevetettünk. Szerencsére a szonár tudott képeket készíteni a roncsról, de a drónnal kudarcot vallottunk a nagy sodrás miatt. Most azon dolgozunk, hogy a sodrás erősségét mérsékeljük

- mondta Shunkeun Song.  A dél-korai nagykövetség védelmi attaséja elmondta: a tervek szerint hétfőn reggel hét órakor újra megpróbálnak majd lemerülni a hajóroncshoz, ám ez attól is függ, milyenek lesznek a körülmények. A vízügyi főigazgatóság szóvivője szerint a Duna szombaton délben, 588 centiméteren tetőzött. A folyó azóta folyamatosan apad, ezzel együtt pedig a vízhozama is csökken.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szakemberek szerint a merüléshez optimális, a négy méteres vízállást Budapestnél várhatóan a jövő hét második felében éri majd el a Duna vízszintje.

Fotó:MTI/Balogh Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?