A kátyúk képesek tönkretenni a gumiabroncsot, eldeformálni a könnyűfém felnit, vagy súlyosabb esetben maradandó kárt okozni a teljes futómű-rendszerben és a kormányműben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön bejelentette: független bizottságot hoz létre annak kivizsgálására, hogy miként kezelte a szervezet, valamint a tagállamok kormányai a koronavírus-világjárványt.
Helen Clark korábbi új-zélandi miniszterelnök és Ellen Johnson Sirleaf volt libériai elnök beleegyezett, hogy vezessék a bizottságot, és kiválasszák tagjait - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója a 194 tagállam képviselőinek virtuális találkozóján.
"Eljött az önvizsgálat ideje" - tette hozzá, megjegyezve, hogy a tagállamok májusban egyhangúlag vizsgálatra szólítottak fel a világjárvány kezeléséről. "Ez nem olyan tucatjelentés, amely bekerül egy dobozba, az meg a polc tetejére, hogy porosodjon. Ezt a vizsgálatot komolyan vesszük" - mondta, és bejelentette egyúttal, hogy novemberben terjeszti elő a jelentést a bizottság a tagállamok egészségügyi minisztereinek éves találkozóján.
A bizottság megalakításának bejelentése előtt két nappal Donald Trump amerikai elnök hivatalosan közölte, hogy az Egyesült Államok kilép a szervezetből egy éven belül. Trump előzőleg már jó ideje hevesen ostorozta a WHO-t azzal vádolva, hogy "Kína-központú". A világon eddig már több mint 12 millióan fertőződtek meg bizonyítottan a koronavírustól, és csaknem 550 ezren haltak meg a ragály miatt.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







