6 °C Budapest

Félmillió magyarnak még tb-je sincs: hamarosan ezt is saját zsebből fizethetik

2020. július 22. 08:30

Évente több mint 8,6 millióan vesznek igénybe Magyarországon valamilyen társadalombiztosító által finanszírozott orvosi ellátást. Aki hathavi egészségbiztosítási járulékkal tartozik, az elveszíti térítésmentességét, viszont közgazdászok szerint hat hónap helyett már két-három hónap tartozás esetén figyelmeztetni kellene az adófizetőt.

Tavaly több mint 532 ezer, egy évvel korábban pedig 537 ezer olyan személyről tudott a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), akinek munkaviszony és egyéb jogosultság hiányában magyarországi lakóhely mellett be kellett volna jelentkeznie egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére, de ennek a jogszabályi kötelezettségének nem tett eleget, és piros lámpa mellett vette igénybe térítésmentesen az egészségügyi szolgáltatásokat Magyarországon - közölte a Világgazdasággal a NEAK.

Az elmúlt két évben az egészségbiztosító adatai szerint évente valamivel több, mint 8,6 millióan részesültek a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásban. Az idén júniusig 382 ezren, tavaly 511 ezrren, tavalyelőtt pedig 510 ezren voltak azok, akik egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésre be voltak jelentkezve (több, nagy létszámú társadalmi csoportnak, például a nyugdíjasoknak vagy a gyermekeknek alanyi jogon jár az egészségügyi ellátás), és zöld lámpa világított a tajszámuk mellett, de

hogy ténylegesen hányan nem fizettek járulékot, arról a NEAK-nak nincsenek adatai.

A sürgősségi ellátást mindemellett továbbra sem lehet megtagadni a betegektől - írja az RSM Hungary adótanácsadó cég. Július 1-jétől azonban, akik nem fizetnek egészségbiztosítási szolgáltatási járulékot, és hathavi elmaradást halmoznak fel, nem lesznek jogosultak a térítésmentes egészségügyi ellátásra. Nem lesz lehetőség az elmaradt egészségbiztosítási szolgáltatási járulék befizetésével a jogviszony utólagos rendezésére sem, vagyis a betegnek, ha ellátták, ki kell fizetnie a szolgáltatást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?