Merkely professzor szerint a lakosság 20 százaléka fertőződhetett meg a 2. hullámban

MTI
2020. december 24. 17:05

Soha nem állt még ilyen kihívások előtt az egészségügy, mint a koronavírus-járvány idején, és a dolgozók megmutatták igazi erejüket, összetartásukat - méltatta az egészségügyi dolgozók helytállását a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Merkely Béla arról is beszélt: a járványidőszakban a kórházak egymást segítették ki, az egyetemek pedig közösen végeztek nagy, reprezentatív szűrést annak érdekében, hogy pontosan meg lehessen határozni a vírus fertőzőképességét és azt, hol állunk a járványban.

Tavasszal, a járvány első hullámában a szakemberek is csak ismerkedtek a vírussal, és egy gyors, határozott intézkedéssel nagyjából a határon kívül tartották a vírusfertőzést. Azt mondta, a járvány második hullámában a számítások szerint akár a lakosság 20 százaléka is megfertőződhetett. Annak azonban lehet örülni, hogy az intenzív osztályok "békebeli" kapacitásának kétharmadánál meg tudták állítani a betegszámot - tette hozzá.

Merkely Béla szerint a védelmi intézkedéseknek köszönhetően az látszik, hogy a platófázis után szép lassan csökkennek a számok.
Kitért a szentestére is, amelyről azt mondta: nem hagyhatjuk magukra az időseket, de be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy nem fertőződhetnek meg. Ezért családon belül is javasolta a maszkhasználatot, az óránkénti kézmosást és a másfél méteres távolság betartását.

Reményei szerint karácsony után az egészségügyben megkezdődik az oltás, első körben a közvetlenül a frontvonalban dolgozókat védik, majd az idősebb, a fertőzésnek jobban kitett krónikus betegeket kell beoltani.

Merkely Béla azt mondta: az oltás sokkal biztonságosabb, mint bármilyen más gyógyszer. Olyan technológián alapul, amely számos ponton biztosítja azt, hogy semmilyen jelentős kárt nem okozhat a szervezetben. A kisebb mellékhatások semmiképp sem összehasonlíthatók azzal, amit a koronavírus tud okozni - mutatott rá.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy nemzeti oltási kampány megállíthatja a járványt, fontos, hogy mindenki megértse azt, hogy a vakcina a megoldása a járványnak - közölte a Semmelweis Egyetem rektora. 

A koronavírus új, Nagy-Britanniában azonosított variánsáról elmondta: Londonban úgy tűnik, hogy a megbetegedések nagyobb részét ez a vírus okozza, de azok az esetek nem súlyosabbak, nincs több beteg, aki lélegeztetőgépre kerülne és nem magasabb a halálozás ettől. Lehet, hogy a fertőzőképessége erősebb, de ez csak a figyelmet hívja fel arra, hogy még fokozottabban tartsa be mindenki az eddig is javasolt előírásokat - közölte Merkely Béla.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. november 16. 11:59
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az...
Holdblog  |  2025. november 15. 05:16
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Fride...
Összkép  |  2025. november 14. 18:06
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepe...
Bankmonitor  |  2025. november 14. 16:51
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. november 16. 19:33