Visszafogott forgalommal indult 2026 januárja a magyar autópiacon: a forgalomba helyezett személyautók száma elmaradt az egy évvel korábbitól.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint 2020-ban nem kevesebb, mint 400 bejelentett káresemény történt naponta a casco biztosítással rendelkező hazai autósokkal. Azaz minden áldott nap átlagosan 4 percenként érte valami baj a cascós ügyfeleket, ami után a biztosító fizetett helyettük. Méghozzá nem is keveset
Például a töréskárokra kifizetett átlagos összeg elérte a félmillió forintot 2021-ben az UNION Biztosítónál. Milyen esetekben fizethet helyettünk a biztosító, és hogyan csökkenthetjük a biztosítás díját?
A töréstől és az elemi károktól félünk leginkább
A biztosítótársaság idén februárban több mint 5 ezer embert kérdezett meg arról, mely biztosítási eseményektől tartanak leginkább. A kutatás szerint a válaszadók 50,7 százaléka a töréskártól fél legjobban, míg a megkérdezettek több mint negyede (26,8 százaléka) az elemi károkat tartja a legveszélyesebbnek autójára - ami nem is meglepő annak fényében, hogy 2021-ben az UNION átlagosan közel 800 ezer forintot fizetett ki például a jégverés vagy a kidőlő fák által okozott károkra.
A lopás miatt csak a résztvevők 15,7 százaléka aggódik, és érdekes, hogy az egyébként igen gyakori és nagy anyagi veszteséget okozó üvegtörés vagy a vadkár csak az autósok 4,5 százalékát nyugtalanítja, pedig a biztosító adatai szerint az előbbiből is körülbelül 170 ezer forint kár keletkezik átlagosan.
A casco általában fedezi a törést, a parkoláskor, tolatáskor előforduló kisebb koccanásos baleseteket, a lopást, a rongálást és az elemi károkat. Az alapbiztosítás mellett azonban az úgynevezett kiegészítő biztosítások számos egyéb kárra is védelmet nyújtanak.
Ha megsérülnek az utasok
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a hazai utakon naponta közel 40 személysérüléses közúti közlekedési baleset történik. Ezért a casco biztosítások hasznos kiegészítője a közlekedési balesetbiztosítás, amely akkor fizet, ha az autóban utazók egy balesetben súlyosan megsérülnek.
Ha baja lesz a poggyásznak
A casco a gépjárműben szállított értékeket is fedezheti, ha ellopják vagy feltörik a járművet, és eltűnnek a vagyont érő műszaki cikkeink, vagy egy balesetben megsérül az akár 150 ezer forintot is érő gyerekülés.
Ha autót kell bérelni
Ha ellopják az autónkat vagy balesetet szenvedünk, esetleg lerobbanunk, a biztosító fizetheti a helyszíni javítás, vagy – ha ez nem megoldható –, az autóbérlés költségeit.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha kátyúba kerülünk
Az egyik leggyakoribb kár – főleg tél végén és tavasszal – a kátyúk okozta sérülés az autógumin, a felnin vagy futóművön. Az átlagos kárösszeg ezeknél „csak” pár tízezer forint, ugyanakkor a futómű meghibásodása akár többszázezres tétel is lehet.
Ha kiugrik az őz
Nyáron gyakoriak a vadgázolásos károk, érdemes lehet ezért évi pár ezer forintért kiegészítő biztosítást kérni a vaddal történő ütközésekre, ha az nincs benne az alapbiztosításban.
Ha jogvédelmi segítségre van szükség
Ha rosszul sül el a külföldi nyaralás, akár a helyi rendőrséggel is meggyűlhet a bajunk, például akkor, ha közúti baleset okozása miatt szabálysértési vagy büntetőjogi ügybe keveredünk. Ekkor – a casco terhére – igényt tarthatunk ügyvédre, tolmácsra vagy az óvadék megtérítésére is.
Ezreket spórolhatunk a cascón
A casco biztosítás a kárgyakoriság és a kárösszegek miatt nem olcsó: a havi átlagdíja 10 ezer forint körül mozog. Persze a pontos összegét befolyásolja például, hogy milyen autóra kötjük, mióta vezetünk balesetmentesen, és hogyan, hol és milyen gyakran használjuk a négykerekűt. A biztosítás díját azonban akár 3-4 ezer forinttal is csökkenthetjük havi szinten, ha utánajárunk a kedvezményeknek. A díjcsökkentésre vannak ismert és kevésbé elterjedt módszerek is - hívja fel a figyelmet az UNION Biztosító.
- Jelentős összeget spórolhatunk azzal, ha a casco bónuszt a kötelező biztosítás alapján határozzuk meg (persze akkor, ha esetünkben az kedvezőbb besorolást jelent).
- Akár 10 százalékkal is csökkenthetjük a casco biztosítás díját, ha nem havi vagy negyedéves részletekben, hanem egyben fizetjük be az éves díjat.
- Szintén elérheti a 10 százalékot a távfelügyeleti rendszerrel felszerelt autók cascójának díjára adott kedvezmény.
- Díjkedvezmény jár akkor is, ha annál a biztosítónál kötünk cascót, ahol már ügyfelek vagyunk (például a kötelezővel, esetleg a lakás- vagy a balesetbiztosítással).
- Tovább csökken a díj, ha interneten intézzük a szerződéssel kapcsolatos ügyeket, és nem postai csekken, hanem online, bankkártyával egyenlítjük ki a számlákat.
- Olcsóbb lesz a casco akkor is, ha hajlandóak vagyunk mélyebben a zsebünkbe nyúlni baj esetén, azaz bevállaljuk a magasabb önrészt (tehát például egy általunk okozott kár értékének 10 helyett 20 százalékát fizetjük).
- Jó, ha tudjuk, hogy a casco-szerződés az évforduló előtt legfeljebb 30 nappal felmondható, ha találunk egy jobb ajánlatot.
- Több biztosítónál is kedvezményesen köthetünk cascót a 7 üléses autókra, illetve ingyenes kiegészítőket is kaphatunk ezekhez.
- És végül spórolhatunk a cascón, ha van 15 év alatti gyerek a családban.
Nem árt tudni, hogy a casco káresemények közül az elemi károk előfordulása köthető leginkább egy évszakhoz: a nyári hónapokban a leggyakoribbak a jégverés és a kidőlő fák okozta károk. Érdemes tehát sietnie annak, aki cascót kötne.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







