4 °C Budapest
Sailboat in sunshine on Lake Balaton, Hungary,Nikon D5000

Videón a katasztrófa: másodpercek alatt égett porrá egy hajó a Balatonon

2023. május 8. 09:45

Mindössze hat másodperc alatt borították el a lángok az éppen teletankolt hajót, aminek a fedélzetén hárman utaztak. Csodával határos módon sikerült végül megmenekülniük – számolt be a Blikk.

Lángra kapott egy frissen megtankolt hajó Balatonkenesénél, ami mindössze 6 másodperc alatt borult lángra. A fedélzetén három ember utazott, egy nő és két férfi. Őket egy állatorvos és egy kikötőmester mentett meg, akiknek a segítségével sikerült elnyomni a lángokat annyira, hogy át tudjanak menekülni egy másik hajóra.

A hajót az információk szerint nemsokkal a tűz keletkezése előtt tankolták tele 200 liter üzemanyaggal, nemsokkal ezután, a vízen robbant be a motorja. Arról nem tudni, hogy mi okozta a műszaki hibát.

A mi hajónk is abban a kikötőben áll, épp ott jártam, amikor meghallottam a közelből a jajveszékelést és a segélykiáltásokat

– mondta el Juhász Csaba állatorvos, aki a túlélők segítségére sietett azonnal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31