Stormy rain cloud background

Komoly pusztítást hagyott maga után itt a gigavihar: többezer tűzoltót riasztottak

MTI
2023. június 24. 08:15

A vihar miatt pénteken délutántól éjfélig országszerte kilencszázkét esetben volt szükség a tűzoltók segítségére, estétől már főleg Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében kellett beavatkozniuk. A nyugat-keleti irányba mozgó viharzóna számos helyen leszakított vezetékeket,  fákat tépázott meg vagy döntött ki - adott tájékoztatást a katasztrófavédelem szombat hajnalban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében személyi sérülés is történt: Nyíregyházán, az Árpád utcában a heves szél kidöntött egy akácot, amely egy járókelőre dőlt, súlyos sérülést okozva.

Bács-Kiskun vármegyében a felsőlajosi állatkertben döntött ki fákat az erős szél, a tűzoltókat több kiskunhalasi, lajosmizsei helyszínre hívták épületre dőlt fák, elöntött pincék miatt. Kerekegyházánál nagyfeszültségű vezetékre dőlt fa, a Mélykút és Bácsalmás közötti utat elzárta egy kidőlt növény, és fennakadás volt az 53-as főút kisszállási szakaszán is.

Békés vármegyében a Vésztő és Szeghalom közötti útra több fa is rádőlt, Tótkomlóson a vasútállomásnál a vezetékek rongálódtak meg. Gyulán, a Sánc utcában az árkokban gyűlt össze az esővíz, a várfürdőben pedig negyven-ötven centiméter magasságig a gépházat öntötte el a csapadékvíz.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Nyékládházán okozott gondot a felgyülemlett eső, több garázsba befolyt a víz, több tűzoltóegység szivattyúzott.

A Hajdú-Bihar vármegyei Nádudvaron egy pincében több mint fél méter magasan gyűlt össze a víz, Nagyhegyesen pedig nagyfeszültségű elektromos vezetéket tépett le az erős szél.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a legtöbb segélyhívás Jánoshidáról és Törökszentmiklósról érkezett, főleg kidőlt fák, leszakadt ágak miatt. Szolnokon a Debreceni útra öt nagy méretű fa dőlt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nógrád vármegye székhelyén a kórház sürgősségi betegellátó osztályába tört be a csapadékvíz, a gondot egy eldugult csővezeték okozta. Bátonyterenyén egy családi ház pincéjében gyűlt össze magasan a víz, az Abonyi úton az árok megtelt vízzel, a csapadék udvarokba, pincébe folyt be.

Pest vármegyében a legtöbben Cegléden tárcsázták a segélyhívó számot, az esetek nagyobb részében leszakadt ágak, kidőlt fák miatt, de érkezett bejelentés egy hotelből is, amelynek mélygarázsába, gépészeti termébe folyt be az esővíz.

A viharos szél és a kidőlő fák az ország számos pontján szakították el az elektromos vezetékeket, emiatt több mint kétszáz település százezernél is több fogyasztói helyén szünetelt hosszabb-rövidebb időre az áramszolgáltatás.

A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan számolják fel a károkat - jelezték a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?