Nemzetközi adatok szerint tízből két sportbaleset a sízéshez kapcsolódik.
Pénz állhat sok házhoz: jelentősen növelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók kifizetéseit
Jelentősen megnövelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók idei kifizetéseit, a társaságok a szeptember 13-16. közötti viharok miatt több mint egymilliárd forintot fizettek ki, illetve tartalékoltak kárkifizetésre - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Lambert Gábor ismertette: mintegy 8 500 kárbejelentés érkezett, így az átlagos kár több mint 120 ezer forint. Néhány évvel ezelőtt ez a tétel még 80-100 ezer forint között volt, az adatok jelzik a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeket. A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet az alulbiztosítottság veszélyére. Elmondta: érdemes évente felülvizsgálni a szerződéseket, hogy a biztosítottak az ingatlanok, ingóságok tényleges értéke után rendelkezzenek megfelelő biztosítási fedezettel.
A viharszezon, valamint árvízi kárkifizetések miatt a biztosítók kárráfordítása idén nagyon magasnak ígérkezik. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint az idei második negyedévben alacsonyabb volt az átlagos díj, mint az előző negyedévben, ami a márciusi lakásbiztosítási kampány eredménye - mutatott rá. A kommunikációs vezető jelezte: biztosítói tapasztalatok szerint egy-egy nagyobb vihar után megemelkedik a biztosításkötési kedv.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







