Az Apple is AI-forradalmat indít: új AirPods és okosszemüveg is érkezik majd az iPhone felhasználóknak.
Megregulázott aszfaltbetyárok: évi 6 ezer forintért kötnek biztosítást a mikromobilitási eszközökre
A mikromobilitási eszközökre szóló kötelező biztosítás bevezetése óta a K&H-nál majdnem közel 6 és fél ezer ilyen járműre, köztük rollerekre kötöttek szerződést - olvasható a pénzintézet közleményében. A biztosítások átlagdíja pedig valamivel meghaladja a 6 200 forintot.
Idén július 16-án lépett életbe a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítására vonatkozó előírás, a hitelintézet pedig elkészítette az első néhány hónap mérlegét.
Többezres rajt
Július közepétől augusztus végéig közel 6 és fél ezer mikromobilitási eszközre kötöttek biztosítást a K&H-nál, ezeknek a 70 százaléka szól az elektromos meghajtású mikromobilitási eszközökre. A szóban forgó kötelező biztosítások éves átlagos díja 6 224 forint a pénzintézetnél.
Mivel a mikromobilitási eszközöknek nincsen hatósági jelzése - leegyszerűsítve rendszáma —ezért minden ilyen járművet használónak rendelkeznie kell biztosítási szerződéssel. Így, ha például valaki kölcsönkér mástól egy olyan eszközt, amelyre vonatkozik a biztosítási kötelezettség, ám nem rendelkezik szerződéssel, akkor neki kell erről gondoskodnia.
Veszélyesek lehetnek
A mikromobilitási eszközök és az egyéb, manapság használt elektromos rollerek már egy segédmotorkerékpár sebességével vetekednek, így jelentős kárral járó balesetet is tudnak okozni. Ezért is fontos, hogy az ezen eszközeiket, köztük a villanyrollerüket használók fontolják meg a kiegészítő balesetbiztosítás megkötését, amely egy jelentősebb baleset során plusz fedezet nyújt.” - hívta fel a figyelmet Székely Pálma, a bank értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szabály bevezetése óta is vannak félreértések, hogy pontosan mely járművekre kell vagy nem kell biztosítást kötni, illetve többször felmerült az elektromos rásegítésű kerékpárok kérdése is, ez utóbbiakra azonban nem vonatkozik a szabályozás.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







