Több hazai biztosító is arról számolt be, hogy idén jóval több kátyúkár-bejelentés futott be az autósoktól. Van, ahol tízszeres emelkedést látnak.
Mindjárt vége az idei kötelező biztosítási szezonnak, amelyben a 33 ezer forint az átlagdíj a Netrisk adatai szerint. Ez jóval elmarad a személygépkocsik 52 ezer forintos szintjétől, amelyet akkor kellene fizetnie az autósoknak, ha nem váltanak. A Netrisk összeállításából kiderül, hogy mennyiért lehet kötelezőt kötni egy Suzukira, Opelre vagy éppen Toyotára. Továbbá az is, hogy a legrosszabb kategóriába tartozó, sok balesetet okozó autósoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, esetükben ugyanis 189 ezer forint az átlagdíj.
Pár nap maradt hátra az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányból, amelyben a 2010 előtt gyártott autókra lehet megkötni a 2025-re szóló biztosításokat. Ezt érdemes megtenni mindenkinek december elsejéig, amihez vasárnap éjfélig szükséges felmondani a meglévő szerződést, ha valaki váltani szeretne. A meglévő biztosítás meghosszabbítása a legtöbb esetben jóval drágább, mint egy új megkötése - derül ki a Netrisk összeállításából, amely bemutatja a kötelező biztosítások végleteit is.
A legfrissebb adatok szerint a meglévő biztosítások „továbbvitele” átlagosan majdnem 52 ezer forintos kiadást jelentene a személyautók esetében. Ezzel szemben alig több mint 33 ezer forint a kampányban megkötött biztosítások átlagdíja, azaz átlagosan közel 20 ezer forintot lehet spórolni a váltással.
A mostani kampány felülmúlja a várakozásainkat, ugyanis közel 14 százalékkal nőtt a kötelezőt váltó autótulajdonosok és üzembentartók száma. A bővülés egyrészt az autósok tudatosságának, valamint a váltás esetén elérhető kedvező biztosítási díjakkal magyarázható
- értékelte a kampány eddigi eredményeit Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Netrisk adataiból az is kiderül, hogy a kampányban érintett autók átlagéletkora 22 év, a legnépszerűbb márka a Suzuki, amely az új kötések 14 százalékát fedi le kevesebb mint 32 ezer forintos átlagdíj mellett. A második helyen szerepel az Opel 12 százalékos részesedéssel és közel 33 ezer forintos összeggel. A következő a Volkswagen és a Ford 7-7 százalékkal, előbbiek esetében 39 ezer forint, utóbbiaknál 38 ezer forint az átlagos összeg. A népszerű márkák között van még 4-6 százalékos piaci részesedéssel a Toyota, a Renault, a Skoda és a Peugeot, ezeknél a márkáknál az átlagdíj 33-38 ezer forint között szóródik.
Besnyő Márton közölte azt is, hogy az úgynevezett bonus-malus rendszer egyre jobban felértékelődik, azon belül is a balesetmentes múlt. Ezt bizonyítja, hogy a legjobb, B10-es kategóriánál az átlagdíj kevesebb mint 32 ezer forint. A B5-ös autósok majdnem 51 ezer forintos átlagos díjat tudnak felmutatni. A B1-es társaik pedig több mint 56 ezer forintból tudhatják le a kötelezőt. Ezzel szemben az M4-es kategóriánál már 189 ezer forint az átlagos éves díj.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







