4 °C Budapest

Akár már az év végére lehet oltás a koronavírus ellen: ha minden jól megy

2020. április 10. 13:37

Kinevezett egy vezető gyógyszert a Pfizer a koronavírus ellenszerének kutatásában - mondta el az amerikai gyógyszercég tudományos vezetője. Egyelőre a preklinikai fázisban vannak a tesztelések, a harmadik negyedévben indulhatnak el a klinikai tesztek, embereken - ígéri. Közben vakcinát is fejleszt a Pfizer egy német céggel karöltve, és ha minden jól megy, akár az év végére több millió vakcina rendelkezésre állhat.


Egy lehetséges antivirális szert nevezett ki az amerikai gyógyszergyártó, a Pfizer a koronavírus ellenszerének fejlesztésében a vezető készítménynek - árulta el a CNBC-nek a vállalat tudományos vezetője, Dr. Mikael Dolsten. Ha hatékonynak bizonyul, akkor a betegség korai fázisában kezelnék a gyógyszerrel a kórházi kezelésre szoruló embereket.

Egyelőre a preklinikai fázisban járnak a tesztelések, de ígéretesek - álltja Dr. Mikael Dolsten. A gyógyszer a vírus terjedését hivatott megfékezni a szervezetben. Az eredeti tervek szerint az év végén kezdődtek volna a klinikai tesztelések, de annyira jól haladnak, hogy akár a harmadik negyedévben is elindulhatnak, néhány hónapon belül.

Nem csak gyógyszeren, de oltóanyagon is dolgozik a Pfizer a német BioNTech nevű biotechnológiai céggel karöltve.

Múlt hónapban jelentették be együttműködésüket, a tervek szerint április végén kezdődnek a tesztelések embereken. Ha hatékony lesz a vakcina és a szabályozó hatóságok is szabad utat engednek nekik, akkor 2020 végére már több millió dózis oltóanyag előállítását ígérik, ami sokkal gyorsabb, mint a korábban emlegetett 18 hónapos időtáv. A Pfizet árfolyama 2,3 százalékot emelkedett tegnap az amerikai tőzsdén, kissé felülteljesítve a vezető indexeket. Idén közel 10 százalékot esett a papír.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31