Áprilistól tizenkettőből mindössze öt orvos marad a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház legnagyobb belgyógyászati osztályán.
Január 20. és 26. között 17 464-en, az előző hetinél 41,2 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, így a lakosságszámra vetített ráta 0,1786 százalék, ami magasabb, mint a járványküszöb (0,1435 százalék) - írta szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Minden közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az arány Pest, Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten volt a legmagasabb, Csongrád, Somogy és Tolna megyében a legalacsonyabb. Egy hét alatt az influenza miatt orvoshoz fordulók száma Veszprém megyében csaknem háromszorosára, Csongrád és Tolna megyében több mint kétszeresére nőtt. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket nyolc területen - a fővárosban, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Vas megyében - diagnosztizáltak.
A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek több mint 23 százaléka, míg több mint 7 százalék a 60 éven felüliek közül került ki. A negyedik héten ötvennyolc influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba. Többségében az influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét mutatták ki.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról három jelentés érkezett. Bács-Kiskun megyében, egy óvodában torokfájással, köhögéssel, magas lázzal, hidegrázással jelentkező légúti járvány alakult ki. Egy Heves és egy Baranya megyei egészségügyi intézményben kialakult influenzaszerű tünetekkel járó járvány az ápoltakat és a dolgozókat is érintette. A Heves megyei intézményből származó mintákban az influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét igazolták, a másik két járvány esetében a vizsgálatok folyamatban vannak - írta a népegészségügyi központ.
Az országban jelenleg Budapest, Baranya, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye egyes kórházaiban vannak érvényben teljes, illetve részleges látogatási tilalmak. A teljes lista itt megtekinthető.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







