A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is.
Többször írtunk már arról, mennyire aggasztó a helyzet Magyarországon a daganatos megbetegedéseket illetően. Egy rák diagnózis pedig önmagában nagyon sokkoló, nem csak az érintettnek, de a beteg hozzátartozói számára is. Megváltozik az élet, a betegek a kezelések során kieshetnek a munkából, anyagilag is nehéz helyzetbe kerülhetnek - gondolhatjuk. Kíváncsiak voltunk, így van-e, anyagilag mennyire megterhelő rákkal élni. Erről egy 36 éves lány beszélt nekünk, akivel négy évvel ezelőtt közölték a hírt: áttétes mellrákja van.
Múlt hétenírtunk arról, hogy Magyarország riasztó adatokkal szerepel abban a tanulmányban, amely a világ országainak rákstatisztikáit hasonlítja össze: a százezer főre számított rákbetegség okozta halálozásban majdhogynem dobogósok vagyunk, a negyedik helyen végeztünk. A helyzet tehát nem túl rózsás: 2016-ban százezer lakosból átlagosan évente 202,7 ember halálát okozta valamilyen daganatos megbetegedés.
Áprilisban pedig arrólszámoltunk be, hogy tavalyi adatok szerint Magyarországon a halálozások negyedének oka valamilyen daganatos megbetegedés. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a gyógyszerkasszából évente 84 milliárd forintot költ a daganatos betegek gyógyítására, és ez az összeg évről évre emelkedik.
Egy rák-diagnózis önmagában iszonyú trauma, és aki nem érintett, azt gondolhatja, hogy nem csak lelkileg megterhelő, de anyagilag is földhöz vágja az embert. Kíváncsiak voltunk, valóban iszonyú sokba kerül-e rákosnak lenni, milyen állami támogatásokat lehet igényelni, és mégis, mennyivel drágább az élet, ha valakinél diagnosztizálták a betegséget.
Dóri 32 éves volt, amikor csomót talált a mellében. Hamar kiderült, mellrákja van, és alig egy héttel később az is, hogy több áttéte is van, a tüdejében és a májában. Teljes természetességgel beszél a betegségéről, nem kertel, nem finomkodik, nevén nevezi a dolgokat.
- mondja, majd hozzáteszi:
Szabadúszó újságíró, blogger, vagyis a táppénz szóba se jöhetett. Viszont ezt nem élte meg tragédiaként, azt mondja, jó is volt, hogy dolgozhatott.
- meséli. Úgy fogalmaz, sokat segített, hogy dolgozhat, mert hasznosnak érezte magát, másrészt el is terelte a figyelmét, "nem volt ideje belesüppedni a betegségbe". Dórát tavaly előtt leszázalékolták, 70 százalékos az egészségkárosodása, viszont semmilyen ellátást nem kap.
- meséli. Itt térünk rá a mocskos anyagiakra. Blogján azt írja, sosem értette, miért mondják azt, hogy rákosnak lenni iszonyú sokba kerül. Persze, mondja, vagyonokat is el lehetne költeni mindenféle "csodaszerre" és étrendkiegészítőkre, de azt mondja, a többletköltség nagy részét mindenki magának csinálja.
- mondja. Hozzáteszi, a rák kezelésére szolgáló gyógyszerek nagy részét a betegek 300 forintos dobozáron kapják, neki most a havi gyógyszerkiadása így 900 forint, de ha minden egyebet hozzászámol, akkor is olyan 7000 forintra jön ki az allergiagyógyszerével, fájdalomcsillapítókkal, mindennel együtt.
- jegyzi meg.
Amikor a parókára kérdezek rá, azt mondja, az az egyik nagyobb kiadás, plusz a kendők és speciális melltartók, ha mellrákról van szó.
- mondja. Viszont neki az az egy elég is volt, és azt sem hordta túl gyakran, mindössze egyetlen egyszer viselte, mert kényelmetlennek találta.
A kendők viszont kényelmesek, de elég drágák, legalábbis a jobb minőségűek.
- mondja. Ő úgy döntött, nem költ vagyonokat ezekre, hanem inkább varr magának olyant, amilyet szeretne. Olyannyira belejött, hogy most árulja is a kendőit. Említette a speciális melltartót.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondja. Arra a kérdésre, mennyit költött hálapénzre, azt mondja, nem tudja, ezt a részét az anyukája intézte, de túl sokat biztosan nem, mert nem férne bele a költségvetésükbe, hogy horribilis összegeket csúsztassanak az orvosok zsebébe. Úgy fogalmaz, ahhoz, hogy együtt tudjon valaki élni a betegséggel, szükség van segítségre, de nem elsősorban anyagi segítségre kell gondolni.
- jegyzi meg. Kiemeli, merni kell kérdezni, mert vannak kórházak, ahol például be lehet állni a parkolóba és nem kell fizetni, neki például adtak egy névre szóló kártyát a kezelések idejére. Arra a kérdésre, hogy ő járt-e pszichológushoz, és arra mennyit költött, azt mondja, a legtöbb kórházban vannak az onkológián szakemberek, vagyis nem feltétlenül kell magánrendelésre menni, és érdemes szétnézni a neten, mert vannak különböző alapítványok, akik ingyen nyújtanak segítséget a daganatos betegséggel élőknek. vagyis előfordulhat, hogy ingyen biztosítanak valakinek gyógytornát vagy pszichoterápiát, ami amúgy tényleg vagyonokba kerülhet.
Változó, kinek mennyibe kerül a betegség
Sok mindentől függ, kinek milyen költségei vannak. Előfordulhat, hogy a betegnek Budapestre vagy más nagyvárosba kell utaznia, ha a betegségét kezeltetni akarja. Számukra lehet segítség az utazási költségtérítés és az utazási költségtérítési utalvány - mondja Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke, aki megjegyzi, hiába használhatják ingyen a tömegközlekedési eszközöket a nyugdíjasok, sokszor a beteg állapota vagy a mellékhatások nem teszik lehetővé a tömegközlekedést, tehát marad az autó, ha ez kivitelezhető. A Magyar Államkincstár tájékoztatójából egyébként kiderül, hogy mind utazási utalvánnyal, mind utazási költségtérítési utalvánnyal való utazás esetén lehetőség van a kísérő személy utazási költségeinek megtérítésére is, ha az alábbi esetek valamelyike fennáll:
- a kísérő 16 éven aluli gyermeket kísér vagy
- a beutaló orvos a beutalt személy egészségi állapota miatt a kíséretet szükségesnek látja.
Arra a kérdésre, az Egyesület tud-e arról, van-e valamilyen parkolási kedvezmény a rendszeresen kezelésre érkező betegek számára, azt válaszolták, jellemzően nincs, az esetek többségében több ezer forintba is kerülhet alkalmanként a parkolás, de lehetnek kivételek, érdemes a kórházaknál érdeklődni efelől.
A pszichológusi támogatás is sok pénzt felemészthet, viszont ebben történt előrelépés az elmúlt években. "Az onkológiai centrumok egyre nagyobb részében dolgozik kifejezetten a daganatos betegek kezelésében jártas onkopszichológus, tehát az onkológiák egy része mellett meg lehet találni a segítő szakembert.
- mondta Kalotay Gábor. A Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke kiemelte: sok esetben nagyon nehéz gyógytornára eljutni vagy gyógytornászt odahaza igénybe venni, holott a betegek csaknem mindegyikének indokolt lenne és javíthatna az életminőségén az időben megkezdett és folyamatos gyógytorna.
- mondta az Egyesület elnöke, hozzátéve, egy tavaly indult kezdeményezés, a 10 Ezer Lépés Program keretében próbálnak ezen a problémán enyhíteni, ezen a honlapon könnyen követhető gyógytorna videókat is közzétettek, ám minden esetben javasolt szakorvossal, gyógytornásszal egyeztetni.
Azzal kapcsolatban, mire figyeljenek a betegek, ha különféle "csodaszerekről" hallanak, azt válaszolta Kalotay Gábor, óriási probléma, hogy egy kétségbeesett daganatos betegnek és a hozzátartozóknak is nagyon sok mindent el lehet adni, és az Egyesület régóta küzd a bizonyítatlan hatékonyságú szerek forgalmazása miatt.
- jegyezte meg.
Kalotay Gábor kitért arra is, hogy a diagnózis az élet minden területére hatással van, változó, hogy például egy adott munkahelyen hogyan állnak az új helyzethez.
- mondta.
Borítókép forrása: MTI Fotó / Balogh Zoltán
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








