17 °C Budapest

Veszélyes kór támadja az idős magyarokat: sok a beteg, alig van, aki védett

2018. december 13. 16:50

A tél beköszöntével az influenzás megbetegedések száma is rohamosan nő. A szakemberek szerint pedig az egyetlen megbízható védekezés a védőoltás. Igen ám, csakhogy Magyarországon a leginkább veszélyeztetett korosztályban (65 év vagy idősebbek) nagyon alacsony a védettségi arány. A legfrissebb statisztikák szerint csupán az idős magyar emberek 20 százaléka volt beoltva 2016-ban, holott az EU-s átlag 43 százalék.

A tél bizony az az évszak, amikor rengeteg ember fertőződik meg influenzavírussal. És bár sokaknak a betegség lefolyása maximum 1-2 kellemetlen hetet jelent, addig a 65 év felettiek vagy a krónikus betegségben szenvedők bizony komoly veszélyben lehetnek, ha elkapják a vírust. 

És a betegséget egyre többen kapják el. A HelloVidék ma megjelent cikke szerint az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés alapján

Magyarországon december 3. - 9. közt 9,6 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten

A legveszélyeztetettebb csoportok tehát nem vehetik félvállról a veszélyes betegséget. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint az 

influenza elleni leghatásosabb védelmet a védőoltás jelenti.

Ezeknek elsődleges célja a súlyos megbetegedések és az influenzás halálesetek megelőzése. A védőoltást minden szezon előtt, évente érdemes megismételni, mivel az influenza nagyon változékony, így minden évben új formában támadhat.

Alacsony a védettség

Hiába azonban a védőoltások ajánlása, friss európai statisztikákból azt olvashatjuk ki, hogy Magyarországon a 65 éves vagy annál idősebb emberek influenza elleni oltottsága messze elmarad az EU-s átlagtól - derült ki az Eurostat friss jelentéséből.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A statisztikák szerint ugyanis az idős (65 éves vagy idősebb) magyarok csupán 20 százaléka volt beoltva az influenza ellen, míg ebben a korosztályban az EU-s átlag 43 százalék. A szomszédos országokat figyelembe véve (melyek rendelkeznek statisztikai adatokkal) egyedül Horvátország előzi Magyarországot, ott 21 százalékos az idősek vakcinázottsági aránya. Szlovákia és Románia azonban mögöttünk van, 13 és 8 százalékkal. 

A lista élén egyébként az Egyesült Királyság végzett, ott a 65 éves vagy annál idősebbek körében 71 százalékos volt a végzettség, de 50 százalék fölötti végzettségről számolt be Spanyolország és Írország is.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?